Tech

Ilyen gyorsan tölt be egy játék PlayStation 5-ön

playstation 5
playstation 5

Európában november 19-én jelenik meg a Sony újgenerációs konzolja, a PlayStation 5, aminek – a konkurens Xbox Series X-hez hasonlóan – az egyik legnagyobb újdonsága a PlayStation 4-hez képest, hogy már nem hagyományos merevlemez (HDD), hanem SSD meghajtó található benne.

playstation 5
Megvan a PlayStation 5 magyar ára
Kiderültek a magyar ajánlott fogyasztói árak is.

Ezen komponens egyik legnagyobb előnye, hogy a játékok villámgyorsan töltenek be a konzolon. Most pedig már az is tudható, hogy mennyire gyorsan, ugyanis a gamer és tech sajtó már rátehette a kezét az új masinára, és folyamatosan jelennek meg az első kézből származó információk a PS5 képességeiről.

Az AllGamesDelta szerkesztője például egy Twitterre kitett videóban mutatta meg, hogy a premierkor érkező Marvel’s Spider-Man: Miles Morales milyen gyorsan tölt be az új gépen. A menüből indulva mindössze hét másodpercbe telik, hogy a felhasználó a főmenüben találja magát, és innentől már csak további két másodperc, hogy elinduljon a játék, és átvehessük az irányítást a főszereplő felett.

Aki rendelkezik PlayStation 4 vagy Xbox One konzollal, annak aligha kell magyarázni, hogy ez mekkora előrelépés: a jelenlegi konzolgeneráción nem ritka, hogy akár egy percbe is beletelik, mire elérjük a játékok nyitóképernyőjét, és sokszor ugyanennyi, vagy ennél is több időt igényel, hogy elindítsunk egy játékot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik