Tech

A podcast egyelőre az értelmiségi fiatalok médiája

Bár a hazai podcast piac még mindig kicsi, de a tavalyi évhez képest egyre emelkedik a magyarországi felhasználók, azon belül is a hölgyek aránya – derült ki egy online kérdőíves felmérésból, ami az on demand audió médium itthoni hallgatási szokásait vizsgálta. A Betone Studio 1166 fős mintán végzett nem reprezentatív online kérdőíves kutatást, amelyben a hazai podcast hallgatási szokásokat vizsgálta. A cél az volt, hogy kiderüljön, hogyan használjuk mi, magyarok ezt a médiumot. A felmérésben résztvevők között közel azonos arányban voltak a nők és a férfiak, a 72 százalékuk pedig 18-35 év közötti fiatal volt.

A kutatásnak köszönhetően megtudhattuk, hogy a többség, azaz a válaszadók 43 százaléka tavaly kezdett el podcastokat hallgatni.

„A 2019-ben csatlakozók túlnyomó része nő, míg a három éve vagy régebben podcastet hallgatók többsége férfi. Ezzel az elmúlt évben nagyjából kiegyenlítődött a nemek aránya a közönségben” – nyilatkozta Román Balázs, a kutatást készítő cég kreatív producere, aki arra is kitért, hogy míg a hölgyek a kulturális, közéleti témájú, illetve a talk show jellegű műsorokat részesítik előnyben, mint például a Párnacsata, a Lapozz a 99-re! vagy az Unlimited, addig a férfiakat inkább a sportműsorok kötik le.

„A kitöltők kedvenc műsorai közül öt szintén 2019-ben indult útjára, köztük a nők körében a legnépszerűbb Párnacsata című, girls support témájú műsor is. A férfiak közül többen már korábban rátaláltak erre a műfajra: a válaszadók 31 százaléka három éve is aktív fogyasztónak számított. 2017 májusában indult például a férfiak egyik kedvenc műsora, a Zukály Zoltán és Rédai Gábor által indított NBA-vel foglalkozó Keleten-Nyugaton, ami magyarázatot adhat erre a jelenségre. Az urak nagy kedvence még a 4th & long is, ami pedig NFL tematikájú műsor” – mondta a szakember.

podcast
Fotó: Getty Images

„Ennél is érdekesebb a válaszadók iskolai végzettségét mutató eredmény – amely igazolta a nemzetközi tendenciákat – ugyanis a 66 százalékuk felsőfokú végzettségű, illetve 27 százalékuk jelenleg is tanul. Azaz kijelenthetjük a podcast egyelőre az értelmiségi fiatalok médiája” – tette hozzá Román Balázs.

A kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók jelentős többsége, mintegy 95 százaléka telefonról éri el és fogyasztja ezeket a tartalmakat, a legkedveltebb felület a Spotify: a kérdőív kitöltőinek 64 százaléka hallgatja itt a műsorokat. Ez követi az Apple Podcast, amit a válaszadók 22 százaléka használ.

A kutatás megállapította azt is, hogy az emberek leginkább magyar nyelven – jellemzően utazás, sportolás vagy otthoni házimunka közben – hallgatnak podcastokat. Valamint a válaszadók közel fele átlagosan hetente 1-3 órát tölt ezzel, és a felhasználók jellemzően végighallgatják a műsorokat, legyenek azok fél-, vagy akár egy óránál is hosszabbak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik