Tech

Meglepő fordulat: nem a Microsoft kapja meg a TikTokot

Korábban a témában:

Az Oracle amerikai szoftverfejlesztő konszern vezette konzorciumot választotta partnernek a TikTok videomegosztó applikáció egyesült államokbeli működtetéséhez a ByteDance kínai vállalatcsoport – hintette el egy belsős forrás, miután a vetélytárs Microsoft vasárnap éjjel bejelentette, hogy a kínai cégcsoport elutasította rivális ajánlatukat.

A ByteDance azóta folytatott tárgyalásokat a világszerte 2,2 milliárd felhasználóval bíró TikTok amerikai üzemeltetési jogának eladásáról, amióta Donald Trump amerikai elnök augusztusban nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kilátásba helyezte, hogy betiltja a népszerű applikáció amerikai működését, ha azt nem adják el egy amerikai cégnek.

Az Oracle-lel kötött megállapodás nem eladás formáját ölti majd, hanem egyfajta struktúraváltásét – írja az MTI. Az Oracle a kínai vállalatcsoport technológiai partnereként vesz majd részt az üzletben, és a TikTok amerikai felhasználóinak adatait fogja kezelni – tette hozzá a forrás, akire hivatkozva a Wall Street Journal című üzleti lap és a CNBC amerikai televíziós lánc is beszámolt a megállapodásról. A forrás azt nem árulta el, hogy a TikTok amerikai üzemeltetésében a továbbiakban mekkora tulajdoni része lesz a ByteDance-nek és befektetőinek.

A megállapodást még az amerikai és a kínai kormánynak is jóvá kell hagynia, és egyelőre nem tudni, hogy Trump, aki azt akarta, hogy a TikTok többségi tulajdona egy amerikai technológiai cég kezébe kerüljön, áldását adja-e a tervezett megállapodásra.

Előzőleg Kína gördített akadályt az eladás elé azzal, hogy augusztus végén új szabályozást léptetett életbe, amelynek értelmében adatelemzés alapján személyre szabott IT-technológiát csak a kormány engedélyével lehet külföldre eladni. Sem a ByteDance, sem az Oracle nem kommentálta a megállapodásról szóló értesülést, és a washingtoni Fehér Ház sem nyilatkozott még.

Hatalmas lehetőség a Microsoftnak a TikTok felvásárlása
Nagy eséllyel sikerül megegyezniük a kínaiakkal, de mi történhet utána?

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.