Miután a Microsoft-alapító Bill Gates komoly kritikát fogalmazott meg az elektromos teherjárművekkel szemben egy blogposztban, a Tesla-vezér Elon Musk nem hagyta annyiban a dolgot. Gates szerint az ilyen típusú járművek nem ideálisak hosszútávú fuvarokra, mert az energiaellátást biztosító akkumulátorok nehezek és méretesek. Elon Musk szerint Gates azért vélekedik így,
Ennek hangot is adott a Twitteren, amikor egy felhasználó arról kérdezte, mi a véleménye Gates véleményéről.
He has no clue
— Elon Musk (@elonmusk) September 12, 2020
Bill Gates szerint egyébként hiába várhatók még áttörések akkumulátor-technológiák terén, az elektromos járművek csak rövid távolságok megtételére jelentenek alternatívát. Szerinte továbbá a technológiát repülőgépek és hajók esetében sem lehet majd alkalmazni. A reményteli kísérletek közt említette elektromos autózás terén a GM-et, a Fordot és a Riviant, a Teslát pedig nem, ami szintén szálka lehet Musk szemében. Ahogy az is, hogy Gates év elején elárulta: egy Porsche Taycan elektromos autót választott Tesla helyett.
Júliusban pedig Gates kritizálta a dél-afrikai vasembert, amiért az csak kritizálni tudja a koronavírus elleni védekezést, de nem vesz részt a vakcina-kutatásban.
(Kiemelt kép: GettyImages)