Tech

Újabb képen a Windows 10 vadiúj Start menüje

Öt éve, hogy a Windows 10 megjelent, és ugyan azóta több jelentős módosítást is kapott az operációs rendszer, a Start menü nem igazán változott. A jövőben ez a klasszikus és kulcsfontosságú elem is frissebb külsőt kap, amit a Windows 10 Insider program résztvevői már szemrevételezhetnek a 20161-os számú Preview kiadással.

A Microsoft blogján korábban közzétett képek alapján a megjelenés jóval letisztultabb és egységesebb lesz, amiben szerepet játszik, hogy kevesebb színt zsúfolnak rá a menüre. Ha valakinek még sem tetszene az új színvilág, a sötét mód bekapcsolásával visszakaphatja a korábbi dizájnt.

A Microsoft megmutatta az új Start menüt
Hivatalos képeken is látható, miként fog festeni a klasszikus elem a jövőben.

A tálca sem marad a régi: a megjelenő ikonok ugyanis személyre szabottak lesznek, a felhasználó igényeinek és szokásainak megfelelő appok listázódnak rajta, ezzel megkímélve őket attól, hogy zsúfolttá váljon az elem az egyébként nem használt előre telepített alkalmazásoktól.

A Windows Latest most újabb változtatást szúrt ki a Microsoft oldalán közzétett egyik bejegyzésben. Az illusztrációként szolgáló Start menün eddig szokatlan mód a lekerekített sarkak dominálnak. Ugyan aprócska változtatásról van szó, jelentősen változtat az összképen – lassan összeáll, hogy az annyi év után tényleg jelentősen modernebb lesz az operációs rendszer ezen klasszikus eleme.

A változtatások a Windows 10 következő nagy kiadásával lesznek láthatók a felhasználók számára, vélhetően jövő tavasszal.

Fotó: Microsoft

Ajánlott videó

Olvasói sztorik