Tech tesztlabor

Vikingként portyáztam és fürkésztem, hála az új Assassin’s Creednek

Idén az új koronavírus miatt elmaradt a videójátékipar egyik legnagyobb eseménye, az E3, ahol a nagy kiadók szokták leleplezni a legfontosabb címeiket. A francia Ubisoft ennek pótlásaként tartotta meg a saját online rendezvényét, aminek előszeleként lehetőségünk adódott a november 17-én érkező Assassin’s Creed Valhalla kipróbálására. A játékot öt órán át nyúzhattuk, a látottak alapján hatalmas forradalom nem várható a jól ismert formulában, de az már most egyértelmű, hogy a vikinges epizód rendkívül tartalmas játék, és a téma szerelmeseinek kiváló szórakozás lesz.
Korábban a témában:

Az Assassin’s Creed-széria legutóbb 2018-ban jelentkezett új epizóddal, ez volt az Odyssey, ami az ókori görögök világába repítette vissza a játékost. Az idén ősszel érkező Valhalla ugyanakkor már az időszámításunk utáni kilencedik század végén játszódik, és lényegében olyan, mintha a History Channel rendkívül népszerű sorozatát, a Vikingeket ültetné át videójátékos formába.

Főhősünk Eivor (aki ezúttal is lehet nő vagy férfi), aki Skandinávia zord vidékeit hátrahagyva Anglia felé veszi az irányt, hogy klánjával ott kezdjen új életet. A letelepedés ötlete persze nem mindenkinek tetszik, így hősünk szembekerül a helyi királyokkal, többek között Nagy Alfréddal, Wessex uralkodójával is.

A Ubisoft által biztosított lehetőség során öt kerek óra állt a rendelkezésemre, hogy felfedezhessem a játékot, ráadásul a fejlesztők mindezt úgy oldották meg, hogy ne a legelejéről kelljen kezdenem a programot, így már Kelet Angliában vehettem át a képességekkel és felszereléssel rendesen ellátott Eivor irányítását. Habár az öt óra első hallásra relatíve soknak tűnik, de az Assassin’s Creed Valhalla teljes tartalmához viszonyítva ennyi idő puszta bekacsintásra volt elegendő, és az már most teljesen nyilvánvaló, hogy az új rész az Odysseyhez és az egyiptomi Origineshez hasonlóan 100+ órányi elfoglaltságot tartogat azok számára, akik a játék minden részletét fel kívánják fedezni.

Véres belügyek

A játékot elindítva rögtön a sztori sűrűjébe csöppentem, azt a feladatot kapva, hogy segítsem a rend visszaállítását Kelet-Angliában, ahol a korábbi uralkodót, Oswaldot elmozdították a hatalomból. Ehhez egyrészt szövetségesek szükségesek, akik hajlandók támogatni a tervet, illetve meg kell tudni, pontosan hol találjuk a régió felett zsarnokoskodó ellenfelünket. A Valhalla, az elődeihez hasonlóan egy nyitott világú akcióprogram, így a fő küldetések mellett most is adott a lehetőség a szabad felfedezésre, a gyűjtögetésre, illetve a különböző mellékszálak felgöngyölítésére.

Ettől függetlenül kezdésnek úgy döntöttem, követem a sztorit, és az említett feladat elvállalását követően fel is bukkant egy új helyszín a térképen, amit lóháton közelítettem meg. Útközben levágtam néhány kósza ellenfelet, illetve bogyókat gyűjtöttem bokrokról – utóbbinak hála kiderült, hogy ezek az úgynevezett fejadag (ration) zsákocskám tartalmát növelik. Ebből tölthető vissza az életerő (ami magától nem regenerálódik), és értelemszerűen minél több a tartalékunk, annál többször „gyógyítható” a karakter.

Fotó: Ubisoft

A célomat elérve egy ellenfelektől hemzsegő templomhoz jutottam, ahol kezdésnek jó asszasszin módjára megpróbáltam egyenként leszedegetni az ellenfeleket. Persze hamar kiderült, hogy itt ez a módi nem feltétlenül vezet eredményre – ahogy az sem, ha egymagam konfrontálódom az íjakkal, kardokkal, pajzsokkal és lándzsákkal felszerelt rosszarcúakkal. Itt jött a képbe az Assassin’s Creed Valhalla egyik nagy újdonsága: a kürtömet megfújva megérkeztek a szövetségeseim, nagyjából 6-8 harcos, akik kérdés nélkül nekiálltak az ellenfelek levágásának. A segítségükkel már kiegyenlítődtek az esélyek, és a bajtársak nemcsak díszként funkcionáltak, tényleg hathatós segítséget nyújtottak, nélkülük biztos nem tudtam volna végezni a nevesített, arany színnel jelölt, az átlagnál jóval erősebb katonákkal.

Habár a demóból nem derült ki, pontosan miképp tehető szer a kürtszóra érkező segítségre, de a bevezetésük egészen új ízt kölcsönöz az Assassin’s Creed-szériának, arról nem is beszélve, hogy ez a megoldás jól passzol a vikingekhez, hiszen ezek a harcosok ritkán portyáztak magukban.

Változatos hadakozás

A rajtaütés ugyanakkor nemcsak arra világított rá, hogy hívhatok erősítést, ha szükséges, de nagyszerűen megmutatta azt is, miképp változott a harcrendszer a korábbi epizódhoz képest. Az egyik legnagyobb újdonság, hogy egyszerre már két különböző fegyvert is forgathatunk, amellett, hogy adott a lehetőség a klasszikus fegyver/pajzs kombó, vagy kétkezes eszközök használatára. Egy (vagy két) harci fejsze egész más harcstílust eredményez, mint egy láncos, buzogány-szerű halálosztó eszköz, a kettő együtt pláne, és a változatosság nemcsak gyönyörködtet, de szükséges is, hiszen

a különböző ellenfelek eltérő megközelítést igényelnek.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy például egy pajzs/fejsze páros is kétféle módon használható: a harc hevében, a megfelelő gombot kétszer villámgyorsan lenyomva Eivor megcserélte a kezében található eszközöket. A pajzsot bal kézben tartva erősebb és gyorsabb támadások vihetők be a jobb kezünkben lévő fegyverrel (de közben adott a hárítás lehetősége), mindezt megcserélve viszont a korábbinál jóval hatékonyabban védekezhetünk. Hogy ez mikor jön jól, azt persze ki kell tapasztalni, de az kétségtelen, hogy a harci repertoár még sosem volt olyan széles és változatos, mint a Valhallában.

És ez még nem minden, hiszen mindig rendelkezésünkre áll az íjunk, ráadásul a világban fellelhető könyvek segítségével extra erős képességek tanulhatók, amikből egyszerre nyolc lehet aktív. Négy a távolsági harchoz, négy a közelharchoz. Én főleg az utóbbiakkal éltem, és olyan remek lehetőségek álltak a rendelkezésemre, mint fél tucat fejsze elhajítása, visszatért az Odysseyben már látott spártai rúgás, a kedvencem pedig az a mozdulat volt, aminek hatására hősöm a levegőbe emelkedett, hogy aztán felülről mérjen az átlagnál jóval pusztítóbb csapást az ellenfelére.

Ezek a támadások persze nem használhatók végtelen számban: akkor vethetjük be őket, ha feltöltjük a képernyő bal alsó sarkában lévő, az életerő és a stamina melletti adrenalin csíkokat. Utóbbiból kezdetben mindössze egy áll rendelkezése, de a karakter fejlesztése során választhatunk olyan opciókat, amikkel egyre több aktiválható. Adrenalin pedig visszatölthető sikeresen bevitt támadásokkal, illetve regenerálható a mindenfelé megtalálható gombák elfogyasztásával is.

A sikeresen megoldott feladatok jutalma képességpont, ami az Odyssyhez hasonlóan egy háromágú képességfán (holló, medve, farkas) használható fel. Itt domborodik ki az Assassin’s Creed Valhalla szerepjátékos része, hiszen a három ág három játékstílust (lopakodós asszasszin, íjászkodás, közelharc) képvisel, és minél több pontot költünk el az adott „régióban”, annál jobbak leszünk a kapcsolódó területen, illetve az ághoz köthető fegyverek (ezt a színek jelölik) is hatékonyabbá válnak.

Fotó: Ubisoft

A tárgylista ugyanakkor sokat nem változott: látjuk Eivor minden egyes felszerelését, bármikor váltogathatunk köztük, és ezúttal is fejleszthetjük őket a világ felfedezése közben begyűjtött nyersanyagok felhasználásával. Az angolok szigetét bejárva többek között Mysteries, Wealth és Secrets mellékküldetések várják a játékosokat, ezeket teljesítve juthatunk például az új képességeket adó könyvekhez, de a játék során sokszor arany és egyéb nemesfém ütötte a markomat. A demóból nem derült ki, hogy ezek mire használhatók, de van egy olyan gyanúm, hogy a saját bázisunk fejlesztésére, ami viszont nem került bele abba a próbaverzióba, ami a rendelkezésemre állt.

Ostrom!

Ezzel szemben a vadiúj ostrom (vagy rajtaütés, ha úgy jobban tetszik) kipróbálható volt, és az Assassin’s Creed Valhalla legintenzívebb részének bizonyult. A játékot ugye azzal kezdtem, hogy elvállaltam a rend visszaállításának feladatát. Ennek konklúziója, hogy a szövetségeseimmel az éjszaka leple alatt hajókkal megrohamoztuk a helyi rosszfiú várát. Kezdésnek a lángoló nyílvesszők útjából kellett elnavigálni, majd partot érve kezdetét vette a valódi ostrom, amiben több tucat másik harcossal együtt vettem részt.

A vár bevétele egy többlépcsős folyamat volt:

egy faltörő kos segítségével három kapun kellett áttörni, mindegyik után jött egy aréna a védőkkel, majd a központi területet elérve a történet szempontjából fontos átvezető következett. Ezt végignézve beindult egy újabb csetepaté, aminek keretében el kellett érnem a vár tetején lévő főellenfelet, és ezzel kezdetét vette az egész folyamatot lezáró végső küzdelem. A győzelmet követően az Assassin’s Creed Valhalla döntés elé állított, élet és halál ura lehettem, és ha nem tévedek, ez a játék egyik azon pillanata, ami később befolyással lesz a történet alakulására.

Az ostromra visszatérve: a program ezen része igazi vérgőzös őrület, amiben többféle módon közreműködhetünk: nekiállhatunk harcolni a védőkkel, segíthetünk a faltörő kos kezelésében (de egyes kapukon nélkülünk is átjutnak az emberek), illetve támogathatjuk a támadó csapatot. Utóbbi azt jelenti, hogy a harc hevében kereshetünk olyan tereptárgyakat, amik a segítségünkre lehetnek: én például az íjam használatával zúdítottam mindenféle felfüggesztett nehezékeket az ostromgépünket nyilazó katonákra.

Mindez leírva persze nagyon egyszerűen hangzik, de az ostrom játszva pont olyan kaotikus, mint amilyen a középkorban lehetett. Teljesen váratlanul történnek a dolgok, mindenfelől jönnek a támadások, és nagyon észnél kell lenni, hogy haladjunk előre, de közben életben is maradjunk. Néha még az is közbeszól, hogy segíteni kell a földre kerülő bajtársainknak, illetve a faltörő kos kezelése sem egyszerű, hiszen a kapu döngetése mellett figyelnünk kell arra, mikor záporoznak ránk a nyilak, vagy éppen az olaj, amit értelemszerűen tűz követ – amit illik elkerülni, ha sikeresen akarjuk zárni az akciót.

Az egész rajtaütés pedig pont ettől a zűrzavartól lesz élvezetes, a demóban ugyanakkor még nem voltak mentési pontok, halál esetén az egész folyamatot a legelejéről kellett kezdeni, ami meglehetősen frusztráló tudott lenni, mikor már csak egy ujjnyi csík volt hátra a legyőzendő főellenfél életerejéből. A magam részéről nagyon bízom benne, hogy a végleges verzióban ez nem így lesz, és legalább minden újabb kapu áttörését követően automatikusan ment egyet a rendszer.

Fotó: Ubisoft

Ragnar Lothbrok nyomában

Habár a rendelkezésre álló öt óra csak arra volt elég, hogy némi ízelítőt kapjak a Valhalla lehetőségeiből, de már ez is elég volt, hogy világos legyen: a vikinges Assassin’s Creed remekül működik. A játékos még úgy is Ragnar Lothbroknak érezheti magát, hogy nem a legendás vikinget irányítja.

Az persze már ennyi játék után is nyilvánvaló, hogy az új rész nem forradalmasítja a szériát, de legalább tartalmaz jelentős újdonságokat, nem pusztán egy új világba és korba helyezett rókabőrt kapunk. Technikailag, tehát a grafikát, az animációkat és a mozgást illetően nincs nagy fejlődés az Odysseyhez képest, de a bejárható világ hangulata és részletessége ennek ellenére is magával ragadó.

Fotó: Ubisoft

A történetből sok nem derült ki, az egész szériát összekötő asszasszin szálba sem futottam bele, ahogy a jelenben játszódó részeket sem próbálhattam ki, de ezek hiányában is jó benyomást tett rám a játék. A harcrendszer fejlődése, az ostrom és a bármikor elérhető segítség izgalmas újdonságok, és a magam részéről alig várom, hogy november 17-től megismerkedhessek azokkal a részletekkel is – például a saját kis településünk fejlesztésével –, amik az általam játszott próbaverzióban még nem voltak elérhetők.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.