Minden bizonnyal senki sem ellenkezne azzal az állítással, hogy egyszerűen túl sok csevegőapp van manapság, és attól függően, hogy kivel szeretnénk társalogni, akár többet is kell használnunk. Úgy tűnik, hogy a Facebook szeretne könnyíteni a helyzeten, és tervezi annak lehetőségét, hogy a WhatsApp és a Messenger felhasználói közvetlenül küldhessenek egymásnak üzeneteket az appokon belül. A döntés logikus is lenne, hiszen mindkét szolgáltatás a Facebook birtokában van, és a platformok közti átjárhatóság jelentősen egyszerűbbé tenné a kommunikációt. Az erre utaló jeleket Alessandro Paluzzi fejlesztő szúrta ki a Messenger app forráskódjában, aki hozzátette, hogy az instagramos üzenetek küldését és fogását is támogathatja majd a Messenger.
Az ötlet nem teljesen újszerű, mivel már a WhatsApp felvásárlása óta keringenek pletykák arról, hogy a Facebook végül integrálni fogja a csevegőt a Messengerbe, vagy másmilyen módon teszi lehetővé a közös működést. Tavaly maga Mark Zuckerberg jelentette be, hogy tervezik a Facebook, az Instagram és a WhatsApp csevegők egyesítését, ami nem teljes egybeolvadást jelent, hanem inkább átjárhatóságot. A WABeatinfo szerint végül ez olyan formában valósulhat meg, hogy a Messengerbe beépül a WhatsApp is, amihez egy újabb protokollt is be kell iktatni a végponttól végpontig terjedő titkosítás miatt.
(Kiemelt kép: GettyImages)