Tech

Rengeteg időt spórol a sofőröknek az okosparkolás

Bár a korlátozások alatt jelentősen csökkent az autós forgalom, a díjmentes parkolás bevezetésével a parkolóhelyek kihasználtsága változatlanul magas maradt, ami sok belvárosi lakos és ott dolgozó életét nehezítette meg. Az ilyen helyzetekre kínál megoldást a Vodafone és a Smart Lynx közösen kialakított rendszere, aminek köszönhetően az Androidra és iOS-re egyaránt ingyenesen letölthető Parker mobilalkalmazásban 2500 közterületi parkolóhely valós idejű foglaltsági adatai váltak elérhetővé.

Az autósok így anélkül találnak szabad helyet, hogy feleslegesen köröznének azon a helyszínen, ahol parkolni szeretnének.

A Vodafone és a Smart Lynx közösen kialakított keskeny sávú rádiótechnikát alkalmazó (NB-IoT) okosparkolási megoldása elsőként Budapest V. kerületében valósult meg 2018-ban, ahol az NB-IoT szenzorok telepítésével egyedülálló közlekedési infrastruktúra kezdett el kiépülni.

Ezek a parkolószenzorok nagy segítséget jelentettek az elmúlt hónapokban, hiszen hiába csökkent az autós forgalom, a díjmentes parkolás bevezetésével a parkolóhelyek kihasználtsága változatlanul magas maradt. Áprilisban 3 százalékkal emelkedett a parkolóhelyek kihasználtsága, ami nem magas szám, de ennyi növekedés pont elég volt, hogy szinte lehetetlen volt parkolóhelyet találni, ugyanis bizonyos napszakokban soha nem látott, akár a 99%-ot is meghaladó volt a parkolóhelyek kihasználtsága a Belváros déli részén. Ilyen helyzetben sokszor reménytelennek tűnt, hogy akár a lakosok, akár azok, akik munkájuk/halaszthatatlan ügyintézés miatt térnek be a Belvárosba szabad parkolóhelyet találjanak.

A rendszer segít üres parkolóhelyeket találni. Fotó: Getty Images

Erre megoldás az említett okosparkolási rendszer, hiszen az adatok azt mutatják, hogy a valós idejű foglaltsági adatokkal dolgozó Parker felhasználói átlagosan 60 százalékkal kevesebb időt töltenek parkolóhely-kereséssel és jellemzően 62 százalékkal közelebb tudnak parkolni eredeti úti céljukhoz.

A Belváros déli részén telepített okosparkolási megoldás alapját a parkolóhelyeken elhelyezett, aszfaltba épített szenzorok adják. A parkolóhely foglaltságát figyelő szenzorok ellenőrzik, hogy a parkolóhely foglalt vagy szabad, ha változik az állapot, a szenzorba épített jeladó a Vodafone NB-IoT hálózatát használva jelez a központi szervereknek. A sofőrök a Parker mobil alkalmazáson keresztül láthatják a szabad parkolóhelyeket a térképen megjelenítve, ahova az általuk preferált navigációs szoftver irányítja őket.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik