Tech

A Facebook fontosat lép a kormányzati sajtóval szemben

Tavaly októberben már volt róla szó, a napokban viszont a Facebook élesben is elkezdte jelölni a részben vagy egészben állami irányítású médiacégek oldalait. A közösségi óriás blogposztja szerint ezzel a lépéssel sikerülhet növelni az átláthatóságot, hogy a felhasználó tudjon arról, ha kormányzati irányítás alatt készül egy adott tartalom.

A közösségi oldal több mint 65 médiaszakértővel, szervvel és emberi jogi csoporttal konzultált arról, mely hírforrásokat címkézze fel. A Facebook figyelembe veszi többek közt adott híroldal tulajdonosi hátterét, a finanszírozás forrását, a szerkesztési irányelveket, az elszámoltathatóság mértékét, az újságírási normák betartását. Ha egy szerkesztőség nem ért egyet a megjelöléssel, fellebbezhet a Facebook döntése ellen. Az orosz Sputnik, a kínai People’s Daily és az iráni Tasnim News Agency oldalain már megjelenik a címke, amit az adott lap profilján található Oldal átláthatósága információs dobozban lehet látni, illetve a Hirdetéstárban.

Nagyhatású döntés lehet ezen felül, hogy az USA-ban nyártól nem tudnak reklámokat sem vásárolni azon cégek, amelyeket állami hátterűnek jelölnek meg. Nathaniel Gleicher, a Facebook biztonsági főnöke szerint az intézkedés segíthet annak megelőzésében, hogy külföldi kormányok fizetett bejegyzésekkel befolyásolják az amerikai állampolgárokat a 2020-as elnökválasztás idején. A többi országban ugyan nem lesz tiltott a hirdetések vásárlása, de az ilyen forrásokból származó szponzorált posztok jelölést kapnak.

Az orosz Sputnik oldala. Fotó: 24.hu

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik