Tech

Ilyen érzés volt a SpaceX űrhajójával repülni

Szombat este indult útjának a SpaceX űrhajója a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS), a Crew Dragonon a NASA két asztronautája utazott. A Demo-2 nevű teszt történelmi jelentőségű, a különleges küldetésről ebben a cikkben írtunk bővebben.

A Crew Dragon, illetve a fogadó ISS legénysége a napokban sokat mesélt az űrhajóról – írja a Space.com. Chris Cassidy, a NASA űrhajósa és az űrállomás jelenlegi parancsnoka szerint a Crew Dragonnak olyan illata van, mint egy új autónak. Bob Behnken és Doug Hurley 19 órányi utazás után érte el az ISS-t. Az út során az űrhajó új WC-jét is kipróbálták, amely Hurley szerint sokban emlékeztet a korábbi űrhajórendszer, a Space Shuttle mosdójára.

Összességében az asztronauták simának értékelték a repülést, igaz, volt néhány váratlan rázkódás.

Behnken úgy gondolja, hogy a felbocsátást kifejezetten könnyed volt, a Space Shuttle-t annak idején ennél jóval nehézkesebbnek érezte. Igaz, utóbb, míg a Crew Dragon pályára állt, a vártnál kicsit rázósabbnak bizonyult az űrhajó.

Bob Behnken (balra) és Doug Hurley. Kép: Flickr/SpaceX

Hurley egy hétfői sajtóeseményen azt mondta, egészen más élmény a SpaceX űrhajójával repülni, mint a Space Shuttle-lel: a hosszabb zötykölődés ellenére összességében kényelmesebb volt az utazás. Az asztronauta azt is elárulta, hogy az űrállomásra történő csatlakozás is meglepően könnyednek tűnt, a dokkolás olyan zökkenőmentesen zajlott, hogy észre sem vették.

Ajánlott videó mutasd mind

Újabb zűrös ügy az államtitkár körül

Előbb a saját könyvét feltupírozva kapott 10 milliót a közszolgálati egyetemtől, most meg a minisztérium ítélt meg 36 millió forintot az általa vezetett kutatócsoportnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.