Tech

Már a hétéveseknek is lehet Revolut kártyájuk

Tavaly év végén kezdtek el terjedni a pletykák arról, hogy a Revolut gyerekeknek szánt bankkártyával rukkolhat elő. A globális pénzügyi platform kedden közölte, hogy elkezdte bevezetni Magyarországon a Revolut Juniort, egy 7-17 éves gyerekek, illetve szüleik számára kifejlesztett pénzmenedzsment alkalmazást. Az új alkalmazással a Revolut a közlemény szerint azt szeretné elérni, hogy a gyerekek már fiatalon elsajátíthassák a tudatos pénzhasználatot, a saját fiók használatával pedig tapasztalatokat szerezhetnek a pénz helyes használatáról.

A terméknek három fő eleme van:

  • a kifejezetten gyerekeknek tervezett új Revolut Junior alkalmazás, amelyben a gyerekek ellenőrizhetik egyenlegüket és tranzakcióikkal kapcsolatos értesítéseket kaphatnak,
  • a meglévő Revolut alkalmazás egyedi kialakítású szekciója, amely lehetővé teszi a szülőknek és gondozóknak, hogy kezeljék gyermekeik költéseit,
  • illetve maga a gyerekeknek szánt bankkártya.

Már meglévő Revolut-számlájuk segítségével a szülők egyetlen, biztonságos helyről képesek kezelni gyermekeik zsebpénzét, illetve az egész családi kasszát is.

Saját számlájukról azonnal, és közvetlenül utalhatnak át pénzt a gyermekek fiókjára, de rálátásuk van a gyerekek egyenlegeire és a tranzakcióikra is.

A szülők értesítéseket is kaphatnak gyermekeik kiadásairól, a Revolut Junior emellett olyan biztonsági beállításokat tartalmaz, amelyek lehetővé teszik a szülők számára, hogy ellenőrizzék a kártya-, és tranzakciós funkciókat, például az online fizetéseket is.

Az év során várhatóan bevezetésre kerülő, tervezett új funkciók közé tartoznak, hogy a szülők rendszeres zsebpénzt, kiadási korlátokat, illetve különböző pénzügyi feladatokat és a célokat, megtakarítási lehetőségeket, valamint részletes költési statisztikákat állíthatnak  majd be gyermekeik számára, amelyek segítenek elsajátítani számukra a pénzügyi tudatosságot.

Jó dolog a Revolut, amíg nem kell futni a pénzünk után
A Revolut kedvező feltételeinek van árnyoldala, ami ugyan nem sok ügyfelet érint, de ha megtörténik a baj, akkor nem nagyon lehet mit tenni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik