Tech

A Facebookot a koronavírus sem rengette meg

A vártnál nagyobb bevételt ért el a Facebook az első negyedévben, április első három hetében pedig a stabilizálódás jeleit érzékelte a reklámbevételekben – írja az MTI. A New York-i tőzsdezárás után szerda este közzétett adatok szerint az amerikai közösségi hálózat árbevétele a március 31-én véget ért három hónapban 17 milliárd 737 millió dollár volt, éves összevetésben 18 százalékkal nőtt. Ezen belül a reklámokból származó bevételek 17 százalékkal 17 milliárd 440 millió dollárra emelkedtek.

A Facebook reklámbevételei márciusban jelentősen csökkentek, április első három hetében azonban már stagnáltak az előző év azonos időszakával összehasonlítva, ami újabb jelzés arra,

hogy a technológiai óriásvállalatok könnyebben átvészelik a koronavírus-járvány által okozott gazdasági összeomlást, mint más szektorok.

Az üzemi eredmény 78 százalékkal 5 milliárd 893 millió dollárra nőtt, miközben a működési haszonkulcs 22 százalékról 33 százalékra kúszott fel. A nettó profit több mint duplájára, 4 milliárd 902 millió dollárra nőtt, az egy részvényre jutó hígított nyereség 1,71 dollárra rúgott. A tavalyi első negyedévben azonban egy egyszeri, 3 milliárd dolláros tétel csökkentette a nyereséget.

Elemzők valamivel kisebb, 17,44 milliárd dolláros bevétel mellett nagyobb nyereségre, részvényenként 1,74 dollárra számítottak. A reklámbevételeket is a tényadatnál kevesebbre, 17,36 milliárd dollárra várták. Napi átlagban 1,73 milliárd felhasználó lépett be a közösségi hálózatba, 11 százalékkal több mint egy évvel korábban. A Facebookot havonta legalább egyszer megnyitók száma 10 százalékkal 2,60 milliárdra nőtt.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik