Az adathalászok már régóta használják az üzleti logisztikai témájú (rendelésekkel és foglalásokkal kapcsolatos) hamis e-maileket a szervezetek megtámadásához és a rosszindulatú programok csatolmányban való terjesztéséhez. Minél inkább valósághűek ezek az e-mailek és minél pontosabb információkat tartalmaznak, annál inkább alkalmasak az áldozatok megtévesztésére.
Tavaly ősszel a Kaspersky kutatói közzétettek egy kutatást a RevengeHotels kampányról, amelynek keretében a kiberbűnözők célzott e-maileket küldtek ki különféle megbízható szervezetek és valós személyek „nevében” tett foglalásokról,
Az adathalászat ezen fajtája különösen nagy veszélyt jelent az áruértékesítést végző szervezetek dolgozói számára, ők ugyanis gyakran kapnak szállítási kéréseket és különféle megrendeléseket. Még a nagyon figyelmes alkalmazottaknak is nehéz megállapítaniuk, hogy egy e-mail valódi-e vagy sem, ezért aztán az átverések száma folyamatosan nő.
A legújabb eseteknél a kiberbűnözők a világjárvány okozta szállítási problémákra hivatkoztak, például arra, hogy a kínai beszállító nem tudja időben legyártani a termékeket, de volt olyan eset is, amikor azt akarták ellenőrizni, hogy az áldozat időben tudja-e teljesíteni a vállalt megrendelést. Egyes esetekben a kiberbűnözők sürgős megrendeléseket említenek, és ezzel nyomást gyakorolnak az áldozatokra.
Az ilyen e-mailek fő célja, hogy rávegyék az áldozatot a rosszindulatú programot tartalmazó csatolmány megnyitására, és végső soron az eszköz megfertőzésére, hogy aztán a hackerek távolról átvehessék az irányítást a szervezet rendszere felett, vagy hozzáférjenek ahhoz. A kiberbűnözők úgy próbálják meg ezt elérni, hogy az áldozatokat a csatolmányban látszólag megtalálható szállítási, fizetési vagy rendelési adatok ellenőrzésére kérik.
Az ilyen adathalász módszerek nem annyira elterjedtek, mint a hagyományosak, amilyeneket általában látunk. Ezek inkább egy meghatározott szervezetcsoportra koncentrálnak, és elég gyakran célzottak is. Az ilyen típusú fenyegetésre a legjobb ellenszer egy jó biztonsági megoldás, amely képes a csatolmányokban elrejtett különféle fenyegetések észlelésére, és amely rendelkezik egy olyan adatbázissal, amelyik katalogizálni tudja az ilyen jellegű átveréseket. A másik tanácsom az, hogy mindenki maradjon nyugodt és figyeljen oda a részletekre, bár a külső körülményektől függetlenül egyébként is mindig így kellene tennünk”
– mondta Tatjana Serbakova, a Kaspersky vezető webtartalom-elemzője.
A Kaspersky tanácsai az adathalász levelek kiszúrására:
- Gondosan vizsgálja meg a fájlok kiterjesztését! Ha futtatható fájlról van szó, akkor nagy valószínűséggel nem biztonságos a megnyitása.
- Ellenőrizze, hogy a vállalat, akitől e-mailt kapott, tényleg létezik-e, és keressen rá az interneten vagy a közösségi médiában. Ha nem talál bizonyítékot a létezésére, gondolja át, hogy együtt kell-e működnie egy ilyen vállalattal!
- Ellenőrizze, hogy az automatikus aláírásban és az „Elküldött” mezőben szereplő adatok azonosak-e! Ha különbözőek, akkor valószínű, hogy a levelet egy levélszemét-küldő küldte.
- Ne feledje, hogy a kiberbűnözők hamis dokumentumokat hozhatnak létre annak a vállalatnak az adatait felhasználva, amelyiknek kiadják magukat. Ha a hivatalos e-mailben szereplő adatok megegyeznek a szervezet hivatalos forrásain megtalálható adatokkal, de önnek még mindig kétségei vannak a biztonságosságukat illetően, lépjen kapcsolatba a vállalattal, és ellenőrizze, hogy valóban ők küldték-e a levelet!
(Kiemelt kép: GettyImages)