Tech koronavírus

A Facebook nekimegy a koronavíruson való nyerészkedésnek

A Facebook átmenetileg kitiltja a Facebook és az Instagram felületéről is azokat a szponzorált bejegyzéseket és piacteres hirdetéseket, amelyek egészségügyi arcmaszkokat értékesítenek. „Folyamatosan figyeljük a COVID19 vírust, és megtesszük a szükséges módosításokat szabályzatunkban, amennyiben úgy látjuk, hogy az emberek megpróbálják kihasználni ezt az egészségügyi helyzetet” – írta tweetjében Rob Leathern, a Facebook termékmenedzsmentért felelős igazgatója. A változások a napokban lép érvénybe a közösségi oldalon.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemrég közölte, hogy mivel a kereslet kiugróan megnőtt a védőmaszkok iránt, ezért hiány alakult ki a piacon, ami főleg az egészségügyben dolgozók számára kellemetlen, hiszen ők fokozottan ki vannak téve a fertőzéseknek és vírusoknak. Ez a helyzet Magyarországon is, január végén a gyógyszerészek már arról tájékoztattak, hogy országos hiány lépett fel az egészségügyi maszkokból, rendelni sem tudnak belőle.

A Facebook számára alkalmazottai egészségének megóvása mellett folyamatosan kihívást jelent azon profilok lekapcsolása, amiken keresztül a koordinált dezinformációs kampányok futnak, a Forbesnak adott tájékoztatás szerint pedig elkezdték a vírus elleni védekezéssel kapcsolatos hirdetések szigorúbb korlátozását. Az elmúlt hetekben a közösségi médiát elárasztották a kamuhírek és összeesküvés-elméletek is, valamint a százszázalékos védelmet ígérő termékekről szóló hirdetések, amiket valójában csalók tesznek közzé.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik