Tech koronavírus

A koronavírus miatt egyre több cég hagyja ki Európa legrangosabb tech eseményét

Elméletileg idén is február végén kerül megrendezésre az MWC (Mobile World Congress), a mobiltelefonokra és mobilkommunikációra koncentráló barcelónai szakkiállítás, ugyanakkor vannak arra utaló jelek, hogy Európa egyik legrangosabb tech eseményét az utolsó pillanatban lefújják, méghozzá az új koronavírus miatt. A kínai ZTE és a dél-koreai LG már a múlt héten jelezte, hogy az egészségügyi világhelyzetet figyelembe véve mégsem vesznek részt a rendezvényen, ma pedig a jóval komolyabb szereplőnek számító Ericsson adott ki egy közleményt, amiben bejelentették a távolmaradásukat,

a dolgozóik egészségének védelmében.

Az Ericsson ugyan már régóta nem fejleszt és dob piacra telefonokat, de a mobilkommunikáció területén, azon belül is az 5G kapcsán megkerülhetetlen tényezőnek számítanak, és évek óta az egyik legnagyobb kiállítóként vannak jelen az évente megrendezett MWC-n. Habár a szervezők korábban azt nyilatkozták, hogy az új koronavírus nem befolyásolja az eseményt, az egyik legnagyobb résztvevő visszalépése után nem elképzelhetetlen, hogy további cégek is a távolmaradás mellett döntenek. Ez ugyanakkor még nem feltétlenül jelenti az esemény végét, hiszen a szintén jelentős szereplőnek számító Deutsche Telekom például továbbra is úgy tervez, hogy ott lesznek a barcelonai expón.

Kiemelt kép: Joan Cros / NurPhoto / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik