Tech

Kétségbeesett lépést tervez az USA a Huawei-jel szemben

Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek mérlegelnie kéne azt a szokatlan lépést, hogy megszerezzék a finn Nokia és a svéd Ericsson távközlési cégek ellenőrző pakettjét, ellensúlyozandó a kínai Huawei dominanciáját az ötödik generációs (5G) mobilhálózatok kiépítése terén – vetette fel csütörtökön William Barr amerikai igazságügy-miniszter. A kijelentés jól mutatja, hogy az Egyesült Államok meddig menne el a Huawei-jel szembeni lépéseiben – írja az MTI.

Barr azt mondta, érdekeik összehangolása megvalósulhatna úgy, hogy „amerikai tulajdonba kerül egy ellenőrző részvénycsomag, vagy akár egy amerikai magáncég és a szövetséges vállalatok konzorciumán keresztül is”. „Ha felsorakoztatnák a nagy piacunkat és pénzügyi erőnket az említett cégek egyike vagy mindkettőjük mögött, azzal egy sokkal nagyobb hatalmú versenytárs jönne létre, eloszlatva az állóképességükkel kapcsolatos aggodalmakat” – mondta az amerikai igazságügy-miniszter.

„Legszorosabb szövetségeseinkkel együtt komolyan mérlegelnünk kellene ezt a megközelítést” – tette hozzá Barr a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) által szervezett eseményen.

Trump hiába szeretné, nem mindenki aggódik a Huawei miatt
Az elmúlt hónapok során több ország is döntött azzal kapcsolatban, beengedik-e a kínaiakat a következő generációs hálózataikba.

Az említett két távközlési cég együttes tőzsdei tőkeértéke 50 milliárd amerikai dollár körül van, és nem világos, hogy az amerikai kormány miféle forrásokból tudná finanszírozni a felvetett részvényvásárlást, ahogy az sem, hogy a szabályozó hatóságok jóváhagynának-e egy ilyen felvásárlást – írja az AP amerikai hírügynökség.

Az Ericsson és a Nokia sem kommentálta egyelőre az amerikai igazságügy-miniszter szavait. A két távközlési cég részvényeinek árfolyama mindenesetre emelkedett az európai tőzsdéken Barr megjegyzéseinek hatására.

A múlt hónapban amerikai szenátorok egy hat fős csoportja törvényjavaslatot nyújtott be arról, hogy a kongresszus különítsen el több mint egymilliárd dollárt egy nyugati alternatíva megteremtésére a fejlett technológiájú távközlési berendezéseket gyártó kínai Huaweijel és ZTE-vel szemben, illetve egy olyan nyílt mechanizmus gyors kidolgozására, amely lehetővé tenné, hogy alternatív szállítók lépjenek be bizonyos meghatározott hálózati komponensek piacára.

Barr egyebek közt kijelentette, hogy Kína “elsőszámú geopolitikai ellenféllé” vált, lépéselőnyhöz jutott és vezető szerepre tett szert az 5G terén (…) “Máris megszerezték a piac 40 százalékát és agresszív módon túlsúlyhoz próbálnak jutni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik