Tech

Hamarosan összeütközhet két műhold

A LeoLabs űrszemét-figyelő szervezet szerint a héten összeütközhet az 1983-ban felbocsátott IRAS és az 1967-ben elindított GGSE-4 – számol be a ScienceAlert. Már mindkét űreszköz régen befejezte küldetését, és nem is lehet őket irányítani.

A LeoLabs számításai alapján magyar idő szerint január 30-án 00:39-kot a két szerkezet egymástól 15-30 méterre fog elhaladni. A szakértők úgy vélik, hogy egy a százhoz az esélye az ütközésnek.

Kép: iStock

Alice Gorman, a Flinders Egyetem munkatársa szerint rendkívül közeli elhaladásról van szó, az esetleges ütközéssel pedig rengeteg törmelék keletkezhet. Az IRAS nagyjából 1000 kilogrammos, míg a GGSE-4 jóval könnyebb, 4,5 kilogrammos, igaz, egy másik, 85 kilogrammos műholdra van erősítve. Ütközés esetén előbbi űreszköz kisebb sérüléseket szenvedne, utóbbi viszont megsemmisülne.

Fontos kiemelni, hogy az esemény semmilyen veszélyt nem jelent a Földre, ha keletkeznek is törmelékek, el fognak égni az atmoszférában.

A leváló darabok ugyanakkor a többi űreszközt károsíthatják.

Ahogy egyre nő a bolygónk körül keringő műholdak száma, egyre emelkedik az ütközések kockázata is. Már így is rengeteg törmelék található az űrben, de csak 2025-ben fog megindulni a takarítás a Föld körül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik