Tech

Azonnal frissítsen, ha Windows 10-et használ!

Korábban a témában:

A Microsoft sürgősségi javítást adott ki a Windows különféle verzióihoz, miután az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) kritikus súlyosságú hibát fedezett fel az operációs rendszerben. A szokásos Patch-kedd keretén belül vált elérhetővé a CVE-2020-0601 néven bejegyzett sebezhetőség javítása, amit már bárki tölthet.

Sőt, még az NSA is nyomatékosította a felhasználók számára, hogy aki Windows 10, Windows Server 2016 vagy Windows Server 2019 rendszereket futtatja a gépén, annak erősen ajánlott a frissítés azonnali telepítése.

Ez az első alkalom, amikor az amerikai ügynökség nyilvánosan is magára vállalja egy szoftveres sebezhetőség felfedezését. Az eddigi vizsgálatok szerint szerencsére még senki nem használta ki aktívan a hibát, ami a Windows CryptoAPI (Crypt32.dll) rendszerfájlban található. Ezen keresztül a támadók hamis biztonsági tanúsítványokat felhasználva kártevőket telepíthetnek az eszközökre. Ennél több részletet sem az NSA, sem a Microsoft nem közölt.

A fent említett rendszerek használóinak tehát érdemes ellátogatni a Gépházba, ahol a Windows Update segítségével ellenőrizhetik, hogy van-e elérhető frissítés a rendszerhez.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.