Tech

Elhalasztják a budapesti látványosság bezárását

Ahogy korábban beszámoltunk róla, novemberben még azt tervezték, hogy hat év után, január 31-én bezárják Budapest egyik ismert látványosságát, a Miniversumot, most azonban a bezárás elhalasztása mellett döntöttek. Ennek oka az, hogy a látogatók valósággal megrohamozták az Andrássy úti kiállítást: az épület előtt naponta kígyózó sorok állnak.

Előfordul, hogy 800-1000 látogató is érkezik egy napon a Miniversumba, ám a hely befogadási kapacitása 225 fő, így gyakran várakozni kell a bejutásra.

A tulajdonosok és üzemeltetők úgy döntöttek, hogy a látogatók kiszolgálása érdekében két hónappal eltolják a Miniversum bezárását, így 2020. március 31-ig még látogatható lesz.

Elnézést kérünk azoktól, akik többszöri próbálkozás után, vagy hosszas várakozás mellett sem jutottak be a Miniversumba. Szeretnénk kárpótolni a látogatókat, és lehetőséget biztosítani mindazoknak, akik még egyszer utoljára megnéznék a kiállítást, ezért úgy döntöttünk, hogy a bontási munkálatok rovására kitoljuk a nyitva tartást március 31-ig”

– mondta Martisz Gábor, a Miniversum ügyvezetője. Az ügyvezető hozzátette, egyáltalán nem számítottak ekkora érdeklődésr.

Összeesküvést sejtenek a háttérben

A Miniversum bezárásának híre külföldre is eljutott: a világ több országából is érdeklődtek a kiállítás iránt, de Magyarországról is rengetegen jelezték, hogy megvásárolnák a gigantikus terepasztalt. Erre azonban nincsen lehetőség, a Miniversumot ugyanis kifejezetten az Andrássy úti helyszínre tervezték.

A sínek, a domborzat, és számos elem ragasztva van, ezek nem bonthatók, ahogy a technikát sem lehet egy az egyben máshova áthelyezni”

– nyilatkozta Martisz Gábor. Az ügyvezető azt is elárulta, hogy a rajongók létrehoztak egy Mentsük meg a Miniversumot nevű csoportot, és többen összeesküvés-elméleteket gyártottak, a bezárás azonban kizárólag üzleti döntés volt. A kiállítást a befektetők által meghatározott időtartamra tervezték, amely most járt le.

A zárásig a Miniversum több érdekességgel is készül, az ünnepi installáció például még január végéig lesz megtekinthető, a kiállítás Miniversum építésének történetét bemutató 24 képből álló fotókiállítást pedig március végéig lesz látható.

Fotó: Miniversum

A terepasztalok mögé is bepillanthatnak az érdeklődők 4-8 fős tárlatvezetések keretében. A kulisszák mögötti túra során betekinthetnek a vezérlőterembe is, és megismerhetik az irányítástechnika minden trükkjét. Ez a program eddig kizárólag hétvégéken volt elérhető, ám most a hatalmas érdeklődés és túljelentkezés miatt március végéig minden hétköznap délután is tartanak tárlatvezetést.

Az általános iskolás csoportoknak lehetőségük nyílik interaktív tanórákra jelentkezni, melyek során tematikusan vezetett játék közben tanulhatnak különböző témákról.

Kiemelt kép: Miniversum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.