Tech

Elképesztő mobilkijelzővel készülnek a kínaiak

A OnePlus kínai mobilgyártó vezetője, Pete Lau a CES-en erősítette meg a The Verge számára, hogy következő csúcsmobiljuk (vélhetően a OnePlus 8) kijelzőit 120Hz-es képfrissítés fogja jellemezni. Később azt is hozzátette a portál számára, hogy egyenesen 2020 legjobb okostelefon-kijelzőjét alkották meg.

A kínaiak elmondása szerint a Samsunggal közösen fejlesztették ki az OLED-megjelenítőt, a hardveres képjavításról pedig egy egyedi MEMC chip gondoskodik majd, amit a beállítások közt a felhasználó engedélyezhet, illetve le is tilthat. HDR tartalmak esetén akár az 1000 nites fényerő is kisajtolható lesz a készülékből.

Tavaly egy új trend kezdett kirajzolódni a mobilpiacon: az okostelefonok kijelzői egyre magasabb képfrissítési rátát kapnak, aminek köszönhetően a korábbiaknál folyékonyabb a mozgások megjelenítése. Az ASUS ROG Phone II például már képes 120Hz-et produkálni, de szintén jónak mondható a 90Hz is, ami többek közt a Huawei Mate 30 Pro, OnePlus 7 Pro és a Realme X2 Pro készülékeket jellemzi. Ahogy nemrég írtunk róla, a Samsung Galaxy S20 is 120Hz-es panellal jöhet.

Elképesztő kijelzőt kap a Samsung új csúcsmobilja
A 120Hz-es képfrissítés minden korábbinál folyékonyabb megjelenítést tesz majd lehetővé.

(Kiemelt képen a OnePlus 7 és a OnePlus 7 Plus. Forrás: AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik