Tech

A kütyü lehet a nagyi egyik legjobb társa

Napjainkban komoly problémát okoz az idősek számára az elszigeteltség, hiszen sokak esetében a gyerekek és unokák szoros időbeosztás szerint élik rohanó napjaikat, emellett rengetegszer jelent leküzdendő nehézséget a fizikai távolság is. A digitális eszközökkel kapcsolatban sokat hallott frázis, hogy segítségükkel áthidalhatjuk a kilométereket, különösen igaz ez arra, ami sokszor az idősek és szeretteik közt húzódik.

A szakemberek szerint a technológia az időseket nem azzal segíti, amivel a fiatalabbakat: az ő köreikben nem annyira gyakori, hogy interneten vásárolnának, vagy csekkeket fizetnének be, sokkal inkább hangsúlyozható az előny, hogy remek eszköz lehet a magány csillapításában. Sok idős számára a boltba, vagy a postára járás egy újabb módja annak, hogy emberekkel érintkezzen, beszélgetésbe elegyedhessen, így nem azon kényelmi funkciók miatt fontos nekik a mobil vagy a táblagép, amiért a fiataloknak.

Az amerikai AARP Foundation szerint a magány olyan erős egészségügyi kockázatot jelent, mint napi 15 elszívott cigaretta, és a krónikus magány szó szerint megölheti az embereket. a magányosodás egészségügyi probléma, ahogy az ennek nyomán kialakuló depresszió is egy lehetséges következmény, épp ezért az egészségügyi szektornak is nagyobb figyelmet kéne szentelnie a technológia adta lehetőségeknek.

Nem kifogás, hogy túl okos a mobil!

Ugyan az idősek sokszor fejcsóválva figyelik az eszközeiket nyomkodó unokákat, és tán rémisztően bonyolultnak is tűnhetnek számukra a modern kütyük, de a használatuk egyáltalán nem ördöngösség. Manapság már több telefongyártó is felfedezte ezt a korcsoportot, és számos olyan okos funkciókkal ellátott mobil közül lehet válogatni, amiket kifejezetten az idősek számára fejlesztettek. Ezek kezelőfelületét direkt úgy alakítják ki, hogy a betűk olvashatóbbak legyenek, a menük pedig egyértelműek és letisztultabbak, mint a hagyományos mobilokon. Sokszor ezt az elvet követi a kialakítás is, hangosabbak a hangszórók és strapabíróbb a készülékház.

Sok modell már nem is butatelefon, hanem előre telepítve használható rajta a Facebook, a Messenger és a különféle levelezők, memóriát frissen tartó játékok. További előnyük, hogy a legtöbb tartalmaz beépített vészfunkciót, vagy lehetővé teszi a távoli felügyeletet, így egy esetleges rosszullétkor elég lehet egy gombnyomás is az életmentő segítség hívásához.

A közös tanulás szintén egy újabb lehetőség a minőségi együtt töltött időre a fiatalokkal. Már léteznek olyan programok, ahol a fiatalok segítik az idősebbeket eligazodni a digitális világban, méghozzá iskolai közösségi szolgálat keretében.

Egy kedves kép, egy rövid beköszönés

A nagyszülők akár egy hétvégi ebéd után is megtanulhatják az alapvető funkciókat az unokákkal közösen, hiszen az olyan netes kommunikációs formák, mint a csetelés, vagy a videohívás a legtöbb szolgáltatásban egyszerűen vannak megtervezve. A közös videocsetelések ráadásul a szokásos telefonálásnál személyesebbek, mert élőbeszéd mellett a felek egymást is látják a kamerákon keresztül. A résztvevő családtagok akár csoportbeszélgetéseket is létrehozhatnak, ahol fotókat oszthatnak meg, e-maileket küldhetnek, így a mindennapi pillanatokba szemléletesebb módon vonhatják be a rokonaikat, de ez igaz a másik oldalra is, hiszen az unoka is megmutathatja, mit rajzolt aznap az oviban. Ezek az apró gesztusok mosolyt csalnak az arcra, és az idősek nem érzik magukat teljesen elvágva a világtól – valamilyen szinten jobban bekapcsolódhatnak a szeretteik életébe.

Kinyílik a világ is

És akkor még nem is említettük, hogy a bátor idősek a netezésbe belevetve magukat számos új hírforráshoz férhetnek hozzá, ha nincsen otthon számítógépük. Így számos olyan tartalom válik elérhetővé számukra, amiket a televízió keresztül nem érhetnek el.

4 dolog, amiért az időseknek is érdemes kütyüzniük
Bár az idősebb korosztály számára ijesztőek lehetnek a gyors ütemben fejlődő technikai eszközök, valójában életkortól függetlenül bárki élvezheti

De nem csak a családdal való kommunikációban jelentenek új lehetőségeket az eszközök, hanem a közösséghez való kapcsolódásban is. Az idősek a közösségi oldalakon a hobbijukhoz, vagy akár a háztartáshoz kapcsolódó csoportokban beszélgethetnek másokkal, vagy olyan helyi közösségekhez csatlakozhatnak, amik a lakóhelyükön találhatók. Így a korosztályuk többi magányosan élő tagjával is beszélgethetnek, tanácsokat oszthatnak meg egymással.

Szponzorált tartalom

A cikk a Telekom Legyél Te is! Most generációs programjának támogatásával készült.

Olvasói sztorik