Tech

Elkészülhet a The Witcher 4

Egyre valószínűbb, hogy idővel újabb epizód készül a nagy sikerű The Witcher videójáték-sorozatból – írja a GamesRadar. A  fejlesztő CD Projekt Red anyavállalata, a CD Projekt a közelmúltban hivatalosan is bejelentette, hogy új megállapodást kötöttek a Vaják-könyvek szerzőjével, Andrzej Sapkowskival.

Az író és a cég kapcsolata meglehetősen rosszul alakult az utóbbi időkben, ezért nagy szükség volt a megegyezésre. 2018-ban Sapkowski jelentős összeget követelt a fejlesztőtől a 2007-es, minimálisnak vélt díj felett. Idén aztán a CD Projekt nem számszerűsített összeget adott az írónak, azóta viszont nem volt fejlemény az ügyben.

Egyszerűen csodálatos, hogy a Witcher 3 már a Nintendo Switch-en is szépen elfut
Minden idők egyik legjobb nyitott világú akció-szerepjátéka végre játszható a Nintendo hibrid konzolján is. Teszt.

Az évek során Sapkowski többször egyértelművé tette, hogy nem rajong a játékokért. A CD Projekt közleménye alapján a mostani megállapodás rendezheti a helyzetet,

és lehetőséget teremt a későbbi együttműködésre.

A 2015-ös The Witcher 3 egyértelműen lezárta Ríviai Geralt történetét, de a CD Projekt már korábban bejelentette, hogy idővel visszatérnének a szörnyvadász világához. A mostani megállapodás azt sugallja, hogy ez akár egy egészen új epizód elkészítését is jelentheti.

Kiemelt kép: CD Projekt Red

Ajánlott videó

Olvasói sztorik