Tech

Valaki már több mint kétmillió forintnyi Apple fülhallgatót hagyott el

A BTS nevű koreai popzenekar frontembere, Kim Namjoon egy kérdezz-felelek során árulta el rajongóinak, hogy időről időre elhagyja az Apple AirPods vezeték nélküli fülhallgatóit.  És nem csak egyszer, vagy kétszer, emlékei szerint egész pontosan 33-szor esett meg vele a szörnyű eset, így már a 34. párt fogyasztja. Ez azt jelenti, hogy összesen 6000 dollár értékű kiegészítőt vesztett már el, ami attól függően, hogy a Pro vagy az alapmodellről van szó (vélhetően akkor már a drágábbik opció), magyar árral számolva 1 980 000 – 3 330 000 forintnak felel meg.

Ugyan van rá lehetőség, hogy az AirPods fülhallgatók legutóbbi kapcsolódási időpontját és helyét kideríthessék a felhasználók a Lokátor funkcióval, a híres énekes bevallása szerint számára ez teljesen hasztalan, mivel országról országra repül.

A drága fülhallgatókat megjelenésük óta többen is kritizálják könnyű elveszthetőségükért, erre az igényre reagál például a Nordstrom 11 ezer forintos kábele, ami vezetékes fülhallgatót csinál a vezeték nélküli kütyüből.

Többen bírálják az Apple-t amiatt is, hogy a fülesek nem javíthatók a felépítésükből adódóan, a környezetszennyezés fogalmát pedig kimeríti, hogy teljesen új eszközt kell venni, ha mondjuk az egyik pár hibásan működik. Az Ubergizmo is kiemeli, hogy az Apple-nek az ilyen könnyen elhagyható kiegészítők esetében érdemes lenne jobban figyelni a fenntarthatóságra.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik