Tech

Új terméket dob piacra a Prezi: jönnek az élőben szerkeszthető videók

A 2009-ben alapított Prezi a ma jelentette be a legújabb fejlesztését, a Prezi Videót, aminek segítségével olyan filmek rögzíthetők gyorsan, könnyen és olcsón, amikhez korábban green-box technológiára vagy dizájnerek sok órás utómunkájára volt szükség. Az online elérhető programmal az előadók úgy rajzolhatják fel az ötleteiket és gondolataikat a képre, hogy közben saját maguk is látszanak a képernyőn. A nézőknek így nem kell megosztani a figyelmüket a slide-ok és az előadás között.

Prezi megoldásai eddig is különlegesek voltak annak megmutatásában, miképp kapcsolódnak egymáshoz különböző ötletek – azaz, hogyan áll össze a nagykép. A több, mint 100 millió felhasználó így jobban el tudja magyarázni az összefüggéseket a vizuális történetmesélés segítségével. A Prezi Videóval ezeknek az előadásoknak a vizuális építőelemeit olyan profin lehet megjeleníteni, ahogy eddig csak a tévéműsorokban láttuk: látványosan és érthetően, miközben az előadó is látható a képernyőn.

A Prezi Videót ráadásul Budapesten fejlesztették, és a hazai csapat rengeteget dolgozott azon, hogy a termék mindenki számára egyszerű, gyors és könnyen használható legyen.

“A Prezi Videóval láttatni tudod a gondolataidat. Magad köré tudod tenni azokat, miközben beszélsz. Rengeteget kísérleteztünk ahhoz, hogy ez egyszerű legyen. Az ötleteinket felhasználóknak is megmutattuk, beszélgettünk velük és a visszajelzések alapján dolgoztunk tovább” -hangsúlyozta Somlai-Fischer Ádám, a Prezi társalapítója. “Nekem ez a legizgalmasabb dolog a Preziben: itt és mi találjuk ki, hogy milyen legyen a termék, amit mostantól több, mint 100 millió ember használhat – tette hozzá.

A Prezi Videó első sorban azoknak készült, akiknek van mondanivalójuk a világról: akár az üzleti életben, akár az oktatásban dolgoznak. Segítségével gyorsan és egyszerűen lehet grafikai elemeket megjeleníteni a képernyőn és izgalmasabb filmeket készíteni legyenek azok: a használati útmutatók, élő webinárok, tréningek vagy éppen a közösségi médiában készülő tartalmak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik