Belföld

Iskolát nyit a Prezi alapítója Óbudán

Szeptemberben Óbudán is iskolát fog nyitni Halácsy Péter, a Prezi egyik alapítója, írja az Index.hu.

Halácsy kezdetben óvodákat hozott létre, amelyekben kis csoportokban, személyre szabottan próbálják fejleszteni a gyermekek kreativitását.

Tavaly nyílt meg a Prezi alapítójának első iskolája a Pozsonyi úton, ahol 1-4. osztályos gyerekek tanulnak. Itt kis létszámú tanítás folyik kevert életkorú csoportokban, hogy a diákok egymástól is tanuljanak. Az oktatás nem a tantárgyak zárt rendszerében zajlik, hanem problémák, projektek, témacsoportok szerint. Az írott és beszélt magyar nyelv mellett egyszerre tanítják meg az angolt, és a 21. században nélkülözhetetlen digitális nyelvet is. Fontos cél a gyerekek érzelmi képességeinek, együttműködő készségének fejlesztése, hogy boldog és alkotó felnőttekké váljanak.

A tervek szerint idén szeptemberben Óbudán is nyitnak egy iskolát, a pontos hely egyelőre ismeretlen. Az Indexnek Halácsy azt mondta,

ha a tanároknak odaadnak egy helyet, kapnak hozzá támogatást, a pedagógusok igenis tudják, hogyan kell jó iskolát csinálni.

Az iskolában hátrányos helyzetű gyerekek is tanulnak majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik