Tech

Rögtön elkapkodták a Samsung hajlítható mobilját

Korábban a témában:

A Samsung idén februárban mutatta be a Galaxy Foldot, az első olyan mobiltelefonját, ami hajlítható kijelzővel rendelkezik. A készülék karrierje viszont nem indult túl jól, hiszen nem sokkal az eredetileg tervezett megjelenés előtt kiderült, hogy a mobil villámgyorsan tönkremegy, így a gyártó elhalasztotta a premiert, és nekiláttak a hibák kiküszöbölésének.

Szeptemberben első körben Dél-Koreában jelent meg az eszköz, ahol a vásárlók egyetlen nap alatt elkapkodták a rendelkezésre álló készleteket. Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy a Samsung kezdésnek mindössze 2500 darabot tett elérhetővé, viszont ez a szám így is elég impresszív, hiszen egy 2000 eurós, azaz 650 000 forintnál is drágább okostelefonról van szó.

A napokban Kínában is piacra került a modell, a Samsung elmondása szerint itt már percek leforgása alatt fogyott el minden modell az üzletek polcairól. A Jingdong.com nevű webáruház elmondása alapján a webes felületen pedig mindössze két másodperc kellett ahhoz, hogy a rendelések megnyitása után minden példányra leadjanak egy igénylést.

Arról egyelőre nincsenek pontos információk, hogy Kínában hány modellt tett elérhetővé a Samsung, de a becslések szerint itt már jóval többet, mint Dél-Koreában, 20 ezer darabról lehet szó.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.