Tech

Így néz ki az egykori álommobil hajtogatható kijelzős verziója

A tizenöt évvel ezelőtt debütált Motorola Razr mobiltelefon hamarosan visszatér a boltok polcaira, ráadásul a mostani trendeknek megfelelően hajtogatható kijelzővel. A Motorola márkanevet birtokló kínai Lenovo a pletykák szerint jövő héten, november 13-án rántja le a leplet az egykor igen népszerű telefon új verziójáról,  ami közel 1500 dolláros (közel nettó 430 ezer forintos) árcédulát kap.

Korábban kiszivárgott pletykák és renderképek alapján úgy sejteni, hogy a tervezők ahelyett, hogy egy táblagép-méretű panelt osztanának ketté (amit a Samsung Galaxy Fold, vagy a Huawei Mate X esetében látunk), helyette egy úgynevezett kagylóhéj kialakítású, hosszúkás mobilban gondolkodnak, amit függőleges irányban lehetne felére hajtogatni, hogy könnyen zsebbe férjen.

A hírhedt szivárogtató, Evan Blass nemrég közzétett felvételein állítólag már a végleges készülék látható teljes pompájában. A képeken jól látszik, hogy a 800 x 600-as felbontású külső kijelző értesítések megjelenítésére is alkalmas lesz és ide kerül majd az egyetlen kameraszenzor is. A kihajtott állapotban hozzáférhető nagy panel pedig érintőkijelző lesz, ebben fog eltérni elődjétől, egyébként a fontosabb formai jegyek és a kinyitás-csukás módja is megmarad.

A készülék belsejében Qualcomm Snapdragon 710 processzor dolgozhat 4/6 GB RAM és 64/128 GB ROM társaságában. A 2730 milliamperórás aksival, kiterített állapotban 6,2 hüvelyk hosszúságú mobil fehér, fekete és arany árnyalatokban jöhet, de a pontos specifikációkra csak a jövő hét folyamán derül fény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik