Tech

Ilyen lehet az egykori álommobil hajtogatható verziója

Összehajtható kijelzővel kerülhet a boltok polcaira a tizenöt évvel ezelőtt debütált Motorola Razr mobiltelefon – írtuk január közepén a The Wall Street Journal információ nyomán. A készülékről akkor még sok konkrétumot nem lehetett tudni, csupán annyit, hogy a lap értesülései szerint a Motorola márkanevet birtokló kínai Lenovo még idén tervezi piacra dobni az egykor igen népszerű telefon új verzióját, 1500 dolláros (közel 430 000 forintos) árcédulával.

Márciusban aztán már láthattuk a mobil terveit levédő szabadalmat is. A tervezők ahelyett, hogy egy táblagép-méretű panelt osztanának ketté (mint amit a Galaxy Fold, vagy a Huawei Mate is X esetében is láthatunk), helyette egy úgynevezett „kagylóhéj” kialakítású, hosszúkás mobilban gondolkodnak, amit függőleges irányban lehetne felére hajtogatni, hogy könnyebben zsebbe férjen.

A Slashleaks most közzétette azokat az eszközt ábrázoló renderképeket is, amik a kínai Weibo nevű közösségi oldalon bukkantak fel, és a mobil mellett a hozzá dobozolt kiegészítőket, valamint a háromszög alapú hasáb formára alakított dobozt is ábrázolja. A kérdés már csak az, hogy a renderképek mennyire hivatalosak, annyi biztos, hogy a hajtogatható Razr ezek alapján rendkívül ígéretesnek tűnik.

A Motorola szétnyitható, akkoriban kifejezetten vékonynak számító készüléke 2004-ben jelent meg, ez volt a V3-as széria, ami akkora népszerűségre tett szert, hogy a jó pár változatot számláló sorozatból az élettartamuk alatt nem kevesebb, mint 130 millió példányt értékesítettek. Az őrületes sikert aztán számos utánérzés követte (V8, V9, V13), viszont a szétnyitható készülékek iránti kereslet elapadt, többek között az 2007-es iPhone indított okostelefon-őrületnek köszönhetően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik