Tech

Egy városban annyira rossz a Google Térkép, hogy arra táblák figyelmeztetnek

Korábban a témában:

Az olaszországi Baunei város vezetőségének nincs egyszerű dolga, ha a turisták testi épségének megvédéséről van szó. Nem tudják eleget hangoztatni, hogy aki nem járatos a településen, inkább nyissa ki jobban a szemét és kérdezzen, de semmiképp ne bízza magát a Google Térképre. Az elmúlt évek során ugyanis rengeteg átutazó tévedt el, vagy került kellemetlen helyzetbe, mert a navigációs szolgáltatás félrevezető adatokat, logikátlan útvonalakat jelenít meg a felhasználóknak.

A város polgármestere, Salvatore Corrias számos közelmúltbeli interjúban intett óvatosságra ezzel kapcsolatban. Bauneiben ráadásul még külön táblákat is lehet látni az utak mellett, az alábbi felirattal: „Ne kövesse a Google Térkép útmutatását!”.

Corrias elmondása szerint eddig összesen 144 olyan mentőakciót kellett kivitelezniük az elmúlt két évben, ami a Google Térkép rossz iránymutatásai miatt bajba került autósokhoz fűződött, sokan szorultak be például szűk utakba.

Rengeteg jármű szorul be, vagy ragad le rosszul járható, vagy éppen járhatatlan utakon, mert a sofőr sokkal inkább hisz a navigációnak, mint a saját szemének. Bauneiben azért különösen nehéz  a helyzet, mert rengeteg hegyvidéki terület, és kevésbé feltérképezett területnek számít a Google szolgáltatásában.

Ugyan a város vezetősége betiltani nem tudja az appot, lévén lehetetlen megtiltani a használatát, a táblákkal és folyamatos figyelmeztetésekkel próbálják elejét venni a kellemetlen helyzeteknek.

Közel száz autóst szívatott meg nagyon a Google Térkép
A földes út fel volt ázva, többen csapdába estek.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.