Tech

Itt a Facebook új csevegőappja az instagramosoknak

A Facebook csütörtökön világszerte elérhetővé tette Androidra és iOS-re egyaránt az Instagram társapplikációjának szánt Threads nevű csevegőt, ami nem véletlenül került a képmegosztó alá. A kameraközpontú üzenővel kifejezetten azokat az ismerőseinket érhetjük el, akiket Instagramon felvettünk a „Közeli ismerősök” (Close Friends) listára.

A Threadsen keresztül nem csak beszélgetni lehet: célja pont az, hogy a felhasználó még több mindent megoszthasson magáról azokkal, akikkel egész nap kapcsolatban áll. A másik fél számára elérhetővé lehet tenni a tartózkodási helyünket, a mobilunk akkumulátorának töltöttségét, azon felül, hogy a hagyományos módon cseveghetünk, fotókat és videókat küldhetünk, utóbbiakat egyenesen az appból lőve.

Forrás: 24.hu

A Facebook tavaly vezette be az Instagramba a Close Friends (Közeli ismerősök) listát, a Threads pedig számukra hoz létre egy dedikált, privát felületet. Természetesen akkor is használhatjuk, ha még nem hoztunk létre ilyen csoportot, az appon belül rögtön felvehetünk embereket az első indításkor. A másik fél nem fog értesítést kapni arról, hogy felvettük, sem akkor, ha töröltük.

Az MSN aranykorában csetelők szívébe minden bizonnyal némi nosztalgiát fognak csempészni a beállítható állapotsorok, amikkel jelezhetjük, hogy éppen autóban, vagy otthon ülünk, az edzőteremben gyúrunk, vagy strandolunk. Az előre megadott státuszok mellett természetesen egyedieket is megadhatunk.

A közeli ismerősöktől származó üzenetek már a Threadsben is meg fognak jelenni, ugyanakkor továbbra is elérhetjük azokat az Instagramon.

LETÖLTÉS

Ajánlott videó

Olvasói sztorik