Tech

Újabb csevegőappon dolgozik a Facebook

Korábban a témában:

A The Verge információi szerint a Facebook már dolgozik Threads nevű új csevegőszolgáltatásán, amivel a felhasználók a szokásosnál több információt oszthatnának meg egymással. Az Instagram társapplikációjának szánt Threadsen keresztül a másik fél számára is láthatóvá válna a tartózkodási helyünk, gyorsaságunk, illetve a mobilunk akkumulátorának töltöttsége, azon felül, hogy a hagyományos módon csevegni, képeket és videókat küldeni is lehet vele. Ez kicsit hasonlóvá tenné a Snapchathez.


Érdekes csavar, hogy kifejezetten azokat az ismerőseinket lehetne elérni a szolgáltatáson keresztül, akiket Instagramon felvettünk a „Közeli ismerősök” (Close Friends) listára. A Threads-t egyelőre belsős munkatársakkal teszteli a Facebook, és hivatalosan még nem kommentálták a hírt. Az appot minden bizonnyal jóval odébb láthatjuk, ha láthatjuk egyaránt.

Azért sem kell készpénznek venni, mert korábban már felhagytak a 2017 óta fejlesztett, kifejezetten instagramos csevegésekhez szánt különálló Direct nevű alkalmazás fejlesztésével. A tesztprogramban résztvevő felhasználókat ugyanis frusztrálta, hogy egy másik appot kell megnyitniuk ahhoz, hogy az instagramos üzeneteiket kezelhessék. Ettől függetlenül a cég nem mond le arról, hogy új megoldásokat fejlesszen, árulták el akkor.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.