Az órákon át tartó facebookos hírfolyampörgetés és a kevés lájk miatti lehangoltság is a tartalom- és lájkfüggőség jele lehet. Mindenekelőtt fontos kiemelni, hogy betegség értelmében egyik esetben sem beszélhetünk függőségről, a jelenségek mozgatórugóit viszont mindkét esetben érdemes végiggondolni – írja közleményében a Telekom szakértői vélemény alapján.
Ez arra vezethető vissza, hogy az ember társas lény és minden tudásunkat magunkról külső visszajelzésekből nyerjük. Tehát rendkívül fontosak számunkra a visszajelzések arról, hogy szépek, okosak, kedvesek, viccesek vagyunk, ügyesen végezzük a dolgunkat, így természetes, hogy vágyunk a pozitív megerősítésre.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy mind a magunkról alkotott kép, mind a kapott visszajelzések értékelésében folyamatos összehasonlítással élünk. Az offline emberi kapcsolatokban ez az összehasonlítás korlátozottabban jelenik meg. Ezzel szemben a közösségi médiában eltitkolható bármi kellemetlen, míg felnagyítható bármi, ami kedvező, az összehasonlítás alapja pedig ismerősök és ismeretlenek tömegének, valamint netes celebek gondosan összeállított, kiszépített profilja.
Manapság, amikor a társas kapcsolataink átterelődnek az online térbe, a hátba veregetéseket is jórészt itt próbáljuk beszerezni. Kutatások bizonyítják, hogy a hatásuk valóban ezeknek felel meg, méghozzá valóságosan: a dopamin felszabadulásával az agy jutalmazó központjában nagyon hasonló folyamatok aktiválódnak, mint egyéb jutalmazások esetén – vagyis, ha valaki jót tesz velünk, ha öröm ér bennünket. Akkor is ez a rendszer aktiválódik, ha drogot, alkoholt használ valaki.
Mikor van baj?
Ha túl intenzívvé válik a lájkvadászat. Ennek egyik oka, hogy az online tér szinte végtelenségig tágítja a lehetőségeinket a virtuális elismerések hajszolására. Gyorsan, sok visszajelzést tudunk bezsebelni, viszonylag kevés erőfeszítéssel és ezt a nap során újra és újra megismételhetjük. Ha valakinek stabil és pozitív az önértékelése, annak néhány kedves szó, a barátok, a család apróbb visszajelzései elegendőek ahhoz, hogy ez újra és újra megerősödhessen.
Ha azonban valaki bizonytalan magában, akkor könnyebben előfordulhat, hogy elszabadul a dicséretek kergetése. Éppen ezért fontos, hogy helyén kezeljük a virtuális elismerések szerepét. Vegyük észre, ha valaki odafigyelésre, emberi interakciókra vágyik, hogy ezt az űrt ne lájkokkal próbálja betömni.
Ha valaki nem a lájkokat, hanem a befogadhatatlan mennyiségű tartalmat hajszolja, az egy bizonyos ponton túl szintén problémát okozhat. Naponta internetes tartalmak tízezrei látnak napvilágot, amiket okostelefonunkkal a nap 24 órájában figyelemmel kísérhetünk. Ha minél inkább csak befogadói leszünk a képernyőadatok végeláthatatlan sorának, aktvitásunk apadni fog, kontentfüggőségünk pedig ezzel párhuzamosan erősödni, tettrekészségünk pedig a passzivitástól csökkenni fog.
Mi irányítsunk!
Ne a tartalom használjon minket, hanem mi használjuk a tartalmat. Minden haszontalan helyett fogyasszunk és/vagy csináljunk bármi hasznosabbat online jelenlétünk során. Ebben jelenthet segítséget a kijelzőidő figyelése és követése. Ha nem szeretnénk újra és újra belesodródni a végtelenségbe, segítség lehet egy lélektani határpont megválasztása, amivel a képernyőidőnk mégsem válik időrablóvá,
A képernyőidő mérésével pontos visszajelzést kapunk, hogy mire és mennyi ideig használjuk a telefonunkat. Beállíthatjuk azt is, hogy előre meghatározott görgetéssel töltött idő után figyelmeztessen minket a telefon.
Mentálhigiénénk megóvása olyannyira égető problémává kezd válni, hogy a lájkfüggőséget észlelve az egyik legnépszerűbb közösségi média-oldal a lájkok bezsebelésével járó nyomás csökkentése céljából hat országban teszteli a lájkok számának eltüntetését a posztolt fotók alól, ami egyelőre pozitív fogadtatásra lelt a felhasználók körében.
(Kiemelt kép: iStock)
