Tech

Az időseknek magány elleni fegyvert jelenthetnek a digitális eszközök

A krónikus magány öl, a különösen veszélyeztetett csoportok között pedig ott vannak az idősek is. Az elszigeteltséget enyhítheti a távolságokat áthidaló technológia. Így nem sokat használ,  ha a nagyit, akár féltésből is, teljesen elvágjuk a kütyüktől. A dublini Digital Summiton az idősek eszközhasználatáról is szó esett, végre egy teljesen új szemszögből.

Egy napon keresztül az adatokkal, a „jövő valutájával” kapcsolatos problémákat boncolgattak a technológiai szektor koponyái Dublinban, a Digital Summit konferencián, ahová a 24.hu is meghívást kapott. Az olyan fősodrásba tartózó témák mellett, mint a mesterséges intelligencia, az adatvédelem, a kiberbiztonság, számos részprobléma is terítékre került. Olyanok, amelyek nem kevésbé fontosak a társadalom számára, ám sokkal ritkábban beszélünk róluk.

Az egyik kedvenc panelbeszélgetésem például a digitális jóléthez kapcsolódott. Nem az unalomig ismételt „túl sok kijelzőidő és túl sok internetezés” volt a téma, hanem egy olyan réteg, amelyről hajlamosak vagyunk technológiai témájú beszélgetésekben megfeledkezni: az idősek. Ezt a csoportot képviselte Dr. Edwina Dunne, a GrandPad üzleti igazgatója, aki szellemileg és külsőre egyaránt fiatalos, a technológiára csodálattal tekintő nagymama. A kedves és nyugodt kisugárzású szakember mondataiból végig sütött a lelkesedés, miközben nagyon komoly problémára világított rá.

Dunne több mint 37 év tapasztalattal rendelkezik nemzeti és nemzetközi szintű egészségüggyel és szociális ellátásokkal foglalkozó szolgáltatásokban, több szervezettel is dolgozott együtt Írországban, Kanadában és az Egyesült Királyságban. Számos eredménye mellett hozzáköthető a GrandPad nevű, kimondottan idősek számára fejlesztett táblagép európai kommunikációja és terjesztése is, ami szolgáltatásként érhető el, de a hardveres téren az Acer felel érte.

Dr. Edwina Dunne. Fotó: Dömös Zsuzsanna / 24.hu

Manapság egyre több gyártó fedezi fel magának ezt a célcsoportot (például a svéd Doro mobilgyártó), ám a technológiai eszközöknek nem csak az a célja, hogy az időseket bevonja a digitális világba. Ahogy Dunne hangsúlyozta: a technológia az időseket nem azzal segíti, hogy be tudnak vásárolni a neten (ő még mindig ragaszkodik ahhoz, hogy elmenjen a boltba), vagy hogy befizethetik a csekkeket online, az igazi érték inkább az, hogy az eszközök remek segítséget nyújthatnak az elmagányosodásra és az izoláltságra. Ahogy a szakember kiemelte:

a krónikus magány szó szerint megöli az embereket.

Az amerikai AARP Foundation idézett jelentése szerint a magány olyan erős egészségügyi kockázatot jelent, mint napi 15 elszívott cigaretta. Dunne hozzátette: sok idős számára a boltba, vagy a postára járás egy újabb módja annak, hogy emberekkel érintkezzen, beszélgetésbe elegyedhessen, így nem azon kényelmi funkciók miatt fontos nekik a mobil vagy a táblagép, ami miatt a fiataloknak.

A digitális eszközök sokkal inkább olyan értéket nyújthatnak számukra, hogy napi szinten kapcsolatot tarthatnak a messze lakó szeretteikkel. Ahogy a szakember is kiemelte, a magányosodás egészségügyi probléma, ahogy az ennek nyomán kialakuló depresszió is egy lehetséges következmény, épp ezért az egészségügyi szektornak is nagyobb figyelmet kéne szentelnie a technológia adta lehetőségeknek.

Nem kell félni a hackerektől sem

A GrandPad lényegében egy nyolchüvelykes táblagép, ami leegyszerűsített módon kínálja a főbb funkciókat, így az idősek messziről is bevonhatják a mindennapokba a rokonokat olyan módon, ami gazdagabb egy esti telefonhívásnál. Videóhívást indíthatnak, fotókat oszthatnak meg, e-maileket küldhetnek, így a mindennapi pillanatokba szemléletesebb módon vonhatják be a rokonaikat, de ez igaz a másik oldalra is, hiszen az unoka is megmutathatja, mit rajzolt aznap.

A közös videocsetelések a telefonhívásoknál azért is személyesebbek, mert az élőbeszéd mellett a felek egymást is látják a kamerákon keresztül. Emellett természetesen adottak az olyan szórakozási lehetőségek, mint a memóriát frissen tartó játékszoftverek, vagy a zenelejátszó.

Forrás: Grandpad

A speciális táblagépet ergonómiailag is az idősek szükségletei szerint tervezték, érzékenyebb az érintőkijelző, az átlagosnál hangosabbak a hangszórók, nagyobbak a betűk és a menük, ráadásként pedig kapott egy szívós tokot is. Abban különbözik például egy iPadtől, hogy megszabadítja a felhasználót a fiókoktól, jelszavaktól, értesítésektől – mint korábban említettük, nemcsak hardverről van szó, hanem egy előfizetéses szolgáltatásról, és Acer felhőjén keresztül zajlik minden folyamat.

Biztonsági szempontból is okosabb döntés az idősek kezébe egy ilyen lecsupaszított, teljesen a funkcionalitásra tervezett eszközt adni, hangsúlyozta a szakértő. A szolgáltatásként elérhető szoftverbe beletartozik egy külső kezelő is, így egy családtag töltheti fel a kontaktokat, így az is kezelhető, kik leveleznek a nagyival. Ahogy Dunne egy barátnője példáját mesélte: az unokák azért nem akartak neki táblagépet venni, mert az veszélyes lehet az interneten leselkedő rosszakarók és vírusok miatt.

Az időseket ilyen szempontból sokan úgy kezelik, mint a gyerekeket.

Ami mögött valóban érthető a féltő szándék, hiszen ott vannak például azok a manapság rendkívül fejlett adathalászkampányok, amik akciókkal csalják lépre a felhasználókat. De az is igaz, hogy a tudatos netezés a fiatalabbaknál sem magától értetődő (hiszen hányan vannak, akik még mindig nem hallottak a kétfaktoros azonosításról, vagy a jelszavak újrahasználásának veszélyéről), így az eszközöktől való teljes elzárás nem lehet megoldás.

Egy hátulütője van a GrandPadnek: egyelőre főleg az USA-ban érhető el, és bár megkezdődött az európai terjesztés (Svájcban és Írországban már használható), de hazánkba valószínűleg csak később fog megérkezni, ha egyáltalán megjön. Így csak reménykedhetünk benne, hogy a gyártók egyre inkább próbálják majd elérhetőbbé tenni az ilyenfajta szolgáltatásokat, de ahogy a Doro eszközök és a konferencia példáján keresztül is látjuk, egyre aktívabb a párbeszéd, a jelek biztatóak.

Felhasználóként ugyanakkor ettől függetlenül is érdemes időt szánni arra, hogyha GrandPad táblagépet nem is, de valamilyen senioroknak szánt okoseszköz használatába bevezessük az időseket, főleg ha csak ritkán látjuk őket.

Ilyen mobilt szeretne a nagyim, ha megadja magát a régi Nokiája
Egy igazi nagyival teszteltük a szépkorúaknak tervezett Doro 8035 okostelefont.

(Kiemelt kép: iStock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik