Tech

Meglepő lépésre készül a Huawei

Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei), a Huawei elnöke és alapítója szimbolikusan békét ajánlana meglepő húzásával a Trump-adminisztrációnak: nyitottak arra, hogy 5G-technológiájukat amerikai cégeknek licenceljék, azaz a nyugati cégek hozzáférnének kódokhoz, szabadalmakhoz, műszaki tervekhez. A Huawei eszközeinek használata jelenleg tiltott az amerikai hálózatokban, mivel a kormány attól tart, hogy a kínaiak kémkedésre használnák telekommunikációs rendszereiket.

Az Egyesült Államok számára kifejezetten előnyös lenne egy ilyen együttműködés, hiszen ezzel versenyképessé válnának 5G fejlesztések terén, amiben jelenleg a kínai Huawei és ZTE jár élen, valamint a svéd Ericsson és a finn Nokia említhetők még meghatározó szereplőkként.

„A Huawei nyitott arra, hogy megossza 5G technológiáját és eljárásait az amerikai cégekkel, amire alapozva felépíthetik saját 5G-iparukat. Ezáltal egy kiegyensúlyozott helyzet alakulna ki Kína, az Egyesült Államok és Európa közt” – mondta el Zsen a New York Timesnak. Az ajánlatot a Forbes számára is megerősítette a cég kommunikációs csapata.

Huawei-ügy: leeresztik a technológiai hidegháború vasfüggönyét
A kínai céget érintő korlátozás egyúttal lehetőséget is jelent Kínának, hogy a technológiai térben is függetlenedjen.

A Huawei-alapító hozzátette, hogy az amerikai cégek számára arra is megadnák a lehetőséget arra, hogy bármelyik Huawei 5G-berendezés szoftverkódját szabadon módosítsák céljaiknak megfelelően. A Huawei szellemi tulajdonán alapuló 5G-berendezéseket ráadásul a világon bárhol értékesíthetnék az amerikaiak.

A kínaiak ajánlata gyakorlatilag ékköves korona, mivel az 5G a jövő meghatározó telekommunikációs technológiája lesz világszerte a következő évtizedben. Soha vissza nem térő alkalom arra, hogy az amerikai telekommunikációs cégek becsatlakozzanak az 5G-s versenybe, az USA-ban jelenleg ugyanis nincs olyan vállalat, amely a következő generációs mobilhálózathoz fűződő felszereléseket gyárt.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik