Tech

Egyre többen parkolunk a mobilunkkal

Az elmúlt években dinamikusan növekedett a mobilparkolások száma az egész országban a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. weboldalán keresztül elérhető adatok alapján, melyeket a Parkl dolgozott fel. Míg 2014 júliusában kevesebb, mint 40 ezer parkolást bonyolítottak átlagosan naponta mobilról, addig idén júliusban ez a szám már majdnem 100 ezer volt, derül ki statisztikákból. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a csúcsidőszak az ősz, így a következő hónapokban nehezebb parkolási körülmények várhatók.

Tavasszal és ősszel használjuk ki leginkább az utcai parkolás adta lehetőségeket, legalább is erről árulkodnak a statisztikák. A Parkl mobilalkalmazás által feldolgozott, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. weboldalán keresztül elérhető adatokból kiderül, hogy míg nyáron általában csökken a mobilparkolások száma a tavaszhoz képest, addig szeptember-októberben hirtelen akár 10 százalékkal is nő a telefonnal történő parkolások mennyisége az elmúlt öt év átlaga alapján. Mindebből arra is lehet következtetni, hogy

a következő két-három hónapban közlekedési torlódásokra és nehezebb utcai parkolási lehetőségekre kell számítani.

Pedig a Parkl idei kutatásából kiderült, hogy nem költenek szívesen parkolásra az autósok. Budapesten például a megkérdezettek több, mint fele 2000 forint alatt oldja meg a havi parkolást, illetve több mint harmaduk 10000 forint alatt tartja a parkolásra szánt havi költségeit annak ellenére, hogy a megkérdezettek nagy részénél az autózás a mindennapok része. Tíz emberből csak egy ül hetente 2 óránál kevesebbet autóban, a válaszadók csaknem fele akár 10 órát is autózik egy héten, a 40 százalékuk pedig 20 órát vagy annál is többet tölt vezetéssel.

Fotó: iStock

A parkolással kapcsolatos mobilfizetések száma dinamikusan emelkedik. Mobilparkolásnak nevezünk minden olyan tranzakciót, amelyet mobiltelefonon keresztül végzünk, tehát ide tartozik az sms-sel fizetés és a mobilalkalmazások használata is. A mobillal történő parkolás forgalma havi szinten több, mint két és félszeresére, összesen 264%-kal nőtt az elmúlt öt évben. Ha havi bontásban nézzük, akkor például míg 2014 júliusában 528,2 millió forint összegben parkoltak mobillal országszerte, addig idén júliusban ugyanez a szám már csaknem 1,4 milliárd forint volt. Az éves növekedés folyamatos, de 2016-ban ugrott meg igazán: akkor

24%-kal emelkedett a mobilfizetések száma az előző évhez képest.

A negyedévek közötti összesítésben nincs nagy különbség, az utolsó negyedév általában a legerősebb a két őszi hónap megemelkedett parkolásainak és a karácsonyi készülődés okozta nagyobb forgalomnak köszönhetően. A Parkl arra is kíváncsi volt, hogy milyen fizetési módokat részesítenek előnyben a budapestiek, a kérdés kapcsán több lehetőséget is megjelölhettek a válaszadók. Ez alapján kiderült, hogy ha fizetős parkolásra kerül sor, akkor a legnépszerűbb fizetési eszköz még mindig a helyi automatás fizetés készpénzzel vagy kártyával (61%), annak ellenére, hogy az sms (56%) is egyre népszerűbb. A mobilalkalmazással történő fizetést csak a válaszadók 21%-a használja rendszeresen.

Pedig a mobilalkalmazás használata kényelmes és egyszerű módja a fizetésnek, ráadásul már a Parkl alkalmazás is alkalmas a köztéri parkolásra. Persze sokszor a parkolóhely keresést éppen a Parkl zárt téri parkolásának köszönhetően spórolhatjuk meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik