Tech

Sosem töröltek még ennyi videót a YouTube-ról

A Google blogsorozatot indított annak érdekében, hogy bárki könnyebben átláthassa a YouTube Közösségi Irányelveinek működését. A videók eltávolításának témakörét körbejáró első bejegyzés már fel is került a cég weboldalára. Ebből többek közt kiderül az is, hogy a megnövelt erőfeszítéseknek köszönhetően

az elmúlt 18 hónapban 80 százalékkal sikerült csökkenteni azoknak a videóknak a megtekintését, amelyek később eltávolításra kerültek az irányelvek megsértése miatt.

„Mielőtt nekilátnánk az irányelveinket sértő tartalom eltávolításának, meg kell győződnünk arról, hogy az eltávolítandó és engedélyezett tartalom közötti határvonal a megfelelő helyen húzódik-e – fontos, hogy megőrizzük a szabad véleménynyilvánítás lehetőségét, miközben védjük és előmozdítjuk az aktív közösséget is. Ezért van egy külön erre a célra létrehozott szakpolitikai fejlesztőcsapatunk, amely szisztematikusan vizsgálja felül irányelveinket annak érdekében, hogy mindig naprakészek legyenek, biztonságban tartsák a közösségünket, de ne fojtsák el a YouTube nyitottságát sem” – írja a cég a folyamatról.

Fotó: Aytac Unal / Anadolu Agency / AFP

A különösen összetett kérdések esetében akár több hónapig is elhúzódhat egy-egy új irányelv kidolgozása, mely idő alatt a Google külső szakértőkkel és a YouTube alkotóival is konzultál, ami a hiányosságok feltárása mellett abban is segít, hogy megvizsgálhassák a regionális különbségeket – azaz, hogy a javasolt változtatások megfelelően alkalmazhatók világszerte is.

Szintén több hónapba telhet, mire egy irányelv hatásosnak bizonyul, de a keresőóriás számai alapján a gyűlöletbeszéd szabályozását érintő irányelv már korán jó eredményeket hozott. A legfrissebb negyedéves jelentés szerint a Google

  • ötször annyi videót (több mint 100 ezret),
  • és ötször annyi csatornát (több mint 17 ezer) szüntetett meg gyűlöletbeszéd okán,
  • valamint megduplázódott az ilyen jellegű, eltávolított kommentek száma is, meghaladva az 500 milliót.

Ember és gép dönt

Az irányelvek meghatározása után a sértő tartalmak megjelöléséhez a technológia és az emberi input kombinációját hívja segítségül a cég.

„Időnként ún. hash-eket (vagy „digitális ujjlenyomatokat”) használunk az ismert erőszakos tartalom másolatainak felderítésére, még mielőtt azok bárki számára elérhetővé válnának. Bizonyos tartalmak, például a gyermekekkel szembeni szexuális zaklatásról készített képek (CSAI) és a terroristák toborzására készített videók esetén csatlakozunk a hash-ek közös ipari adatbázisához, hogy hatékonyabbá tegyük a már feltöltött videók gépi megjelölését” – magyarázzák a bejegyzésben.

Fotó: Aytac Unal / Anadolu Agency / AFP

A potenciálisan erőszakos tartalmak kiszűrését 2017 óta támogatja gépi tanulás, ami jól alkalmazható a minták felismerésére, és elősegíti az egymásra hasonlító, kényes videók gyors megtalálását. Ezt bizonyítja az is, hogy a második negyedévben eltávolított 9 millió videó több mint 87%-át először automatizált rendszereink jelölték meg.

Eltávolítás még a terjedés előtt

A Google fő törekvése, hogy a sértő tartalmakat még azelőtt fellelje, hogy azok széleskörű nézettséget nyernének. 2019 második negyedévében az automatikusan megjelölt videók

több mint 80%-át sikerült eltávolítani, mielőtt azok egyetlen megtekintést kaptak volna.

„Azt is felismertük, hogy a tartalom gyors eltávolításának legjobb módja a megelőzés – a problémák felismerése azok komollyá válása előtt. 2018 januárjában elindítottuk az Intelligence Desk-et, egy olyan csoportot, amely proaktívan figyeli a híreket, a közösségi médiát és a felhasználói jelentéseket, valamint figyeli a nem megfelelő tartalommal kapcsolatos új tendenciákat, hogy csapataink készen álljanak azok kezelésére, mielőtt nagyobb volumenű üggyé válnának” – részletezi a cég törekvéseivel kapcsolatban.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik