Tech

Ezt a dátumot jegyezzék meg a gmailesek

A Google csapata 2014-ben indította útnak Inbox nevű levelezőkliensét azzal a céllal, hogy mobilplatformon is kezelhetőbbé váljanak a Gmailbe érkező levelek, na és persze hogy kísérleti terepként teszteljen benne pár újítást.

A keresőcég viszont tavaly ősszel bejelentette, hogy idén valamikor tavasszal megszünteti a szolgáltatást, és arra bátorítja a felhasználókat, hogy váltsanak vissza a Gmailre, mint elsődleges appra.

Most a pontos dátumot is közölték, április másodikán húzzák le a rolót.

Az Inbox felhasználói a nap folyamán meg is kaphatták az emlékeztetőket, miszerint 15 nap múlva már nem lesz használható az app, de a kedvenc Inbox-funkciókat továbbra is elérhetők lesznek a Gmailben, és természetesen a levelek sem tűnnek el sehova. A Redditre korábban kikerült képernyőmentések szerint ebbe beletartoznak a kitűzött üzenetek, az Inboxra jellemző kategóriák, emlékeztetők és más apróságok.

Kevesebben tudják, hogy sok gmailes újítás valójában az Inboxból került át a legnépszerűbb levelezőbe, ilyen például az okosított válaszküldés (smart reply), vagy az üzenetek késleltetése, illetve a legtöbb olyan funkciót is ezen belül tesztelték, ami mesterséges intelligenciát használ. Így nem meglepő, hogy a legjobb dolgoktól nem feltétlen szeretne végleg búcsút inteni a Google.

Egy csomó jó dolog várhat a gmailesekre
A halálra ítélt Inbox több hasznos funkciója is átkerülhet a Gmailbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik