Tech

Ezért merülhet le túl gyorsan az androidos mobilja

Korábban a témában:

Ha a napokban arra lett figyelmes, hogy androidos okostelefonja a megszokottnál hamarabb merül le, könnyen lehet, hogy egy nemrég felfedezett bug áll a dolog hátterében. Az Android Hacks és a ZDNet portálok is megerősítették tesztjeik során, hogy a Google Play Szolgáltatások 18.3.82-es verziója indokolatlanul sok energiát fogyaszt a háttérben, sokszor minden más alkalmazásnál több szuflát szipkáz ki a készülékből.

Mi magunk úgy ellenőrizhetjük le az egyes appok fogyasztását, ha a mobil általános beállításai közt megkeressük az Eszközkarbantartó alatt az Akkumulátor opciót, ahol a becsült hátralévő üzemidő mellett azt is láthatjuk, hogy egyes alkalmazások milyen arányban járultak hozzá a fogyasztáshoz. Akik a Google Play Szolgáltatások fentebb említett verzióját futtatják a készülékükön, azok gyanúsan magas százalékot láthatnak.

A probléma orvoslására egyelőre két módot említenek a portálok: az egyik, hogy a Play Szolgáltatások egy régebbi verziójára térjünk vissza (bár egy idő valószínű, hogy a szoftver automatikusan frissül majd, de addigra vélhetően a Google is előáll a javítással), illetve használjuk a béta verziót, amire ezen a linken jelentkezhetünk. Utóbbi megoldás hátránya, hogy mivel nem stabil kiadásról van szó, más bugokkal kell számolni használat közben. A keresőcég minden bizonnyal pár napon belül kiad egy hivatalos javítást is, de addig is legalább néhányan megnyugodhatnak, hogy a hiba nem a készülékükben van.

(Kiemelt kép: iStock)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.