Érdekes újítással érkeznek a Samsung legújabb okosórái

Korábban a témában:

Rohamosan közeledik augusztus 7., a nap, amikor a Samsung lerántja a leplet a sokak által várt Galaxy Note10 okostelefonról, ugyanakkor a dél-koreai gyártó nemcsak a stylus-szal felvértezett mobil bemutatóját időzítette augusztus elejére, de bemutatták a legújabb okosórájukat is, a Galaxy Watch Active 2-t, amiből egész sok variáns kerül majd a boltokba a hónap végén. A kütyü elérhető lesz 40 és 44 mm-es méretben is, mindkét verzióból készül alumínium és acél variáns, és a képletet tovább bonyolítja, hogy az okosóra külsőre eltérő változatai elérhetők lesznek sima bluetooth-os kiszerelésben, mikor a kütyü a csatlakoztatott telefonon keresztül jut nethez, ugyanakkor lesz belőlük 4G-s verzió is.

Samsung Galaxy Watch Active 2 alumínium kiszerelésben. Fotó: Samsung

A frissen bemutatott okosórák egyik érdekes újítása, hogy eltűnt róluk a forgatható lünetta, ami az órán található operációs rendszer menüinek gyors és hatékony kezelésében nyújtott segítséget. Ennek a helyét egy „digitális megoldás” veszi át, azaz a tekergetésre még mindig van lehetőség, csak mechanikus szerkezet helyét egy direkt erre a célra fejlesztett érintésérzékeny felület vette át.

A 360 x 360 pixeles AMOLED kijelző széleire ugyanúgy oda helyezhetjük az ujjainkat, mint a régi verziók lünettájára, és a forgató mozdulatot imitálva nemcsak kezelhetjük a menüt, de a kijelző apró rezgés formájában még visszajelzést is ad, ezzel is segítve a használatot. Tapasztalataink alapján az új megoldást szokni kell, a kezelése egyáltalán nem olyan egyértelmű, mint a hagyományos változat esetében, könnyen túl lehet „pörgetni” a kívánt célon, ugyanakkor szinte biztos, hogy pár nap használat után a felhasználók az érintésérzékeny karimát is ugyanúgy fogják kezelni, mint a mechanikus verziót.

A Galaxy Watch Active 2 viszont nemcsak külsőre és a tekergetős funkcióját illetően változott, de a kütyüre került szoftver is tartalmaz érdekes újdonságokat. Ezek egyik az úgynevezett „call and message continuity” lehetőség, aminek hála a tulajdonos hívásokat tud indítani és fogadni, illetve üzeneteket is írhat az órájával, még akkor is, ha a telefonja nincs a közvetlen közelében – és ez akár egy otthon hagyott mobilt is jelenthet. Ehhez csupán arra van szükség szükséges, hogy mind a két eszköz csatlakozzon egy wifi hálózathoz, és az eszközök össze legyenek kötve egy Samsung-fiók segítségével.

Samsung Galaxy Watch Active 2 rozsdamentes acél kiszerelésben. Fotó: Samsung

Az óra szintén hasznos – más gyártónál már bevált – újdonsága, hogy az eszköz érzékeli, ha a viselője elesik, majd ezt követően mozdulatlanná válik. Ha az ilyen szituációkban nem érkezik reakció a kütyü jelzésére, akkor a rendszer automatikusan vészjelzést küld a korábban beállított kontaktoknak.

És ez még nem minden, hiszen az új és érzékenyebb szenzoroknak hála a Galaxy Watch Active 2 már nemcsak pulzust figyeli, de az EKG-t is tudja. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a megjelenéskor ez a funkció még nem lesz elérhető itthon, hiszen az élesítéséhez szükséges az Európai Unió egészségügyi hatóságainak jóvahagyása. Ugyanez vonatkozik a vérnyomásmérő funkcióra is, ami a gyártó ígérete szerint szintén elérhető lesz az eszközzel egy későbbi frissítést követően.

Ami pedig a hardvert illeti: a 40 mm-es modell 1,2 hüvelykes, míg a 44 mm-es 1,4 hüvelykes kijelzővel érkezik, a zavartalan működésért a Samsung saját fejlesztésű Exynos 9110 processzora felel, amit 768 MB RAM és 4 GB tárhely egészít ki – érdemes ugyanakkor tudni, hogy a 4G-s modellekből lesz olyan változat is, ami 1,5 GB memóriát tartalmaz. A 40 mm-es verzió egy 247 mAh-es akkumulátort tartalmaz, míg a 44 mm-es változatnál már 340 mAh a teljesítmény, ami a gyártó ígérete szerint a bluetooth-os modell esetében akár 3 napot is jelenthet egyetlen töltéssel, míg a mobilhálózatra önállóan kapcsolódó 4G-s, eSIM-et használó változat esetében ezekkel a telepekkel 1,5 napos üzemidőre lehet számtani.

A Galaxy Watch Active 2 itthon szeptember 20-tól lesz elérhető: a 40 mm-es alumínium verzió ára 94 990 Ft, míg ugyanebből a kivitelből a 44-es már 104 990 forintot kóstál. A rozsdamentes acél kivetelű készülék 40 mm-es méretben 124 990 Ft, a 44 mm-es pedig 134 990 forintért kerül majd a boltokba.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.