Tech

Egyre zavarosabb, mi lesz a Huawei operációs rendszerével

Az elmúlt hetekben többször is lehetett hallani róla, hogy a Huawei legalább hét éve dolgozik saját operációs rendszerén, ami Kínában Hongmeng OS, míg a világ más részein Ark OS néven kerülhet a gyártó készülékeire, ráadásul még az idén. Korábbi nyilatkozatok alapján a Huawei már legalább egymillió olyan készüléket le is szállított tesztelésre, amin ez a rendszer fut.

Eddig úgy lehetett tudni, hogy ezzel fogják helyettesíteni az Androidot, miután az amerikai-kínai kereskedelmi háború hevében Donald Trump feketelistára tette a céget, ezzel elvágva az Android rendszer fontos licenceitől. Ám mivel Trump néhány korlátozást feloldott, könnyen lehet, hogy a Google ismét ugyanúgy folytathatja üzleti kapcsolatát a kínaikkal, mint eddig, bár hivatalos közlés nincs még ezzel kapcsolatban. Az ügy előzményeiről itt írtunk korábban:

Huawei-ügy: leeresztik a technológiai hidegháború vasfüggönyét
A kínai céget érintő korlátozás egyúttal lehetőséget is jelent Kínának, hogy a technológiai térben is függetlenedjen.

Hogy még zavarosabb  legyen a dolog, most úgy tűnik, hogy a Huawei rendszerének elnevezése még korántsem végleges. A kínai cég kérvényt nyújtott be az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) a „Harmony” név levédésére, ami a saját operációs rendszerük európai elnevezése lehet. A kérvény meglehetősen friss, július 12-én nyújtották be és egyelőre elbírálás alatt áll. A leírás a Harmony-t mobilos és asztali számítógépes környezetben is futtatható rendszerként említi.

Mindeközben a Huawei bejelentette, hogy a közvélekedéssel ellenben a Hongmeng OS nem annak a rendszernek a neve lesz, amivel kiváltanák az Androidot. A cég PR-ügyekért felelős alelnöke, Andrew Williamson legutóbbi nyilatkozata szerint a „Huawei jelenleg dolgozik azon, hogy egy (Android) helyettesítést adjon ki. Ezt nem a Huawei akarja. Mi nagyon örülünk annak, hogy az Android-család része lehetünk, de a Hongmeng egyelőre teszt alatt áll, főleg Kínában.”

Liang Hua, a Huawei elnöke pedig annyit mondott, hogy a HongMeng OS-t főleg IoT-eszközökre szánják, okostelefon esetében az elsődleges választás lehetőség szerint az Android.

Egyelőre nem döntöttünk arról, hogy a Hongmeng OS-t, mobiloperációs-rendszerként fejlesztjük a jövőben.

– mondta, ami meglehetősen furcsa azok fényében, amiket az előző hetekben hallhattunk.

Úgy tűnik, hogy a kínaiak csak végszükség esetén vetnék be a saját szoftvert, és lehetőség szerint maradnának az Androidnál mobilrendszerként, az eddig fejlesztett Hongmeng OS pedig a többi platformon indulhat útnak. Hogy végül mit lépnek, a jövő zenéje.

Hamarosan ismét amerikai alkatrészekhez juthat a Huawei
Washington 2-4 héten belül elkezdi a licencek kiadását.

(Kiemelt kép: HECTOR RETAMAL / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik