Tech

Közel 30 év után otthagyja az Apple-t az ikonikus Jony Ive

Az Apple óriáscég Chief Design Officer posztjáról távozik idén Jonathan Ive (Jony Ive), aki közel 30 éve a vállalat egyik legikonikusabb szakembere, 1992-ben került a céghez. A búcsúval Ive lezárja a közös munka termékeny szakaszát, melynek során a techvilág olyan meghatározó termékei láttak napvilágot, mint az iPhone, vagy az iPad, a megkapó és letisztult dizájnok mind Ive nevéhez fűződnek.

Ive elmondása szerint azért hagyja ott vezetői beosztását, hogy saját dizájncéget alapítson, ami többek közt az Apple-re is számít kiemelt partnerként. A LoveForm névre keresztelt saját céghez csatlakozik még a híres tervező, Marc Newsom. Annak ellenére, hogy Jony már nem igazgatja az Apple dizájnrészlegét, a jövőben is tervezik, hogy számos Apple-projekten dolgoznak együtt.

Az Apple továbbra is profitálni fog Jony tehetségéből, akivel közvetlenül dolgozunk majd exkluzív projekteken, ahogy az általa épített brilliáns és elszánt dizájncsapattal végzett munkából is.

– írta az Apple-vezér Tim Cook a cég hivatalos közleményében. “Annyi év szoros munka után, örülünk, hogy a kapcsolatunk tovább fejlődik, és várom, hogy Jony-val a távoli jövőben is sokáig dolgozhassunk együtt.”

Ive a világ legelismertebb ipari tervezői közé tartozik, olyan termékeken dolgozott, mint a Mac, az iPod, az iPhone, az iPad, az Apple Watch. Ő álmodta meg az Apple űrhajóra hasonlító kampuszát is, és a drasztikusan átalakított iOS 7 operációs rendszert 2013-ban, ahogy az Apple asztali szoftvere, a macOS ráncfelvarrásáért is ő felelt.

Ive korábban a munkakapcsolat mellett szoros barátságot alakított ki Steve Jobsszal is, miután az Apple társalapító 1997-ben visszatért az akkor kemény időszakokat élő céghez. Az első közös termékük az 1998-as Mac volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik