Tech

8 nap alatt egymillió fogyott a szuperolcsó Xiaomi Mi Band 4-ből

Korábban a témában:

A kínai Xiaomi nemcsak az olcsó, de minőségi okostelefonok piacán igyekszik minden évben nagyot durrantani, de odafigyelnek a hordozható eszközök piacára is. A Mi Band néven futó okoskarkötőjük az elmúlt években hatalmas népszerűségre tett szert, ami nem meglepő, hiszen a cég jól működő hardvert kínál kifejezetten barátinak mondható áron. A megjelenésekor mindössze 14 000 forintba kerülő Mi Band 3-ról mi is elismerően nyilatkoztunk a tesztünkben, és az idei modell, a Mi Band 4 is hatalmas sikerre számíthat, hiszen a Xiaomi nemzetközi szóvivője, Donovan Sung a Twitteren jelentette be, hogy mindössze 8 nap alatt egymillió példányt szállítottak le a kütyüből.

Mindenki ezt az okoskütyüt veszi, el is mondjuk, hogy miért
Három hét alatt egy milliónál is több Xiaomi Mi Band 3 fogyott, nem véletlenül, hiszen egy kiváló okoskarkötőről van szó. Teszt.

Az idei változat nagy újdonsága, hogy már színes AMOLED érintőkijelzővel van felszerelve, emellé 50 méterig vízálló, van benne Bluetooth 5.0 és 6 tengelyű mozgásérzékelő szenzor. Az utóbbinak hála a gyártó szerint a karkötő képes négy úszásnem felismerésére, és a vízben is pontosan méri az aktivitást, akár csak beltéri és kültéri futás, torna, biciklizés és sétálás közben.

A Mi Band 4 alap változata 135 mAh-es akkumulátorral van felszerelve, ami akár 20 napig is bírja töltés nélkül, ugyanakkor a kütyü kapható olyan verzióban is, amiben már NFC chip is található – ebben egy 125 mAh-es aksi kapott helyet, ami a gyártó ígérete szerint 15 napig képes energiával ellátni a karkötőt. Árban ráadásul idén sem szaladt el a Xiaomi, hiszen a normál változat nagyjából 24 dollárba kerül (kb. 7000 Ft), míg az NFC-vel szerelt változatért 33 dollár körüli összeget (kb. 10 000 Ft) kérnek – nem is csoda, hogy nyolc nap alatt egymilliót rendeltek belőle.

Ajánlott videó mutasd mind

Image: 73424114, Heller Ńgnes filozůfus NŠdas Pťter Ūrů 70. szŁletťsnapjŠn a Sanoma budapesti kŲzpontjŠban, Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com

Kornis Mihály: Szeretlek, Heller Ági

A pénteken elhunyt, világszerte elismert filozófus kilencvenedik születésnapjára írt szöveggel emlékezünk Heller Ágnesre. Az író szerint a nagy magyar gondolkodó megvehetetlen és megalázhatatlan volt. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Image: 73907887, BarnŠk LŠszlů szŪnťsz ťs Horgas ŃdŠm koreogrŠfus., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.