Tech

Hasznos újítás jött a Google keresőbe

Több hónapnyi tesztelés után a Google világszerte élesítette a Kereső új kezelőfelületét, amit már mi is láthatunk. Ami rögtön szembetűnik, hogy már ikonok is helyet kapnak az eszközök sávján, így vizuálisan jobban elkülönülnek egymástól az egyes találati kategóriák, ezzel átláthatóbbá téve az eddig főleg szöveges felületet.

A videók mellé lejátszó gomb, a hírek mellé újságpapírt ábrázoló kis piktogram került, a találatokat listázó Összes gombhoz került nagyító pedig a Google logójának sárga, piros, kék árnyalatait kapta meg, valamint az Egyéb menüpont alatti legördülő menü is szemléletesebbé vált. A nem aktív gombok alapállapotban sötétszürkék, a megjelenés összességében követi a Google Material Design formanyelvét, amit fokozatosan minden szolgáltatására ráhúz a cég.

Így néz ki az új kereső. Forrás: 24.hu

Ugyan már hozzászokhattunk a pusztán szöveges gombokhoz, a Google valójában korábban már alkalmazta a megoldást. 2010-ben asztali böngészős felületen, majd 2011 is megjelentek a gombokon látható ikonok, de egy évre rá desktopon el is tüntették őket. Mivel a mostani újítással az eddig szövegben zsúfolt felület tényleg sokkal átláthatóbbá vált, ezért csak örülni tudunk a döntésnek.

(Kiemelt kép: Lionel BONAVENTURE / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik