Tech esport

Rövid, de kellemes nyomozás várt ránk a norvég fjordok közt

A nap melengető fénye borította a kis falut, ami a háborítatlan fjordok közt húzódott meg. Egyszerre áraszt magából békés nyugalmat, elszigeteltséget, ami egy elveszett paradicsom érzetét kelti… Eltűnt falusiak nélkül talán még idilli is lenne az egész.

Abban talán egyetérthetünk, hogy játékfronton a május főleg vérben és pszichopatákban gazdag hónap volt, így kimondottan szívderítő, hogy ezek után végre lehetőségünk adódott elmerülni egy jóval nyugodtabb környezetben, még úgy is, hogy a Red Thread Games fejlesztőcsapat csak egy rövidebb utazásra is invitált bennünket a Draugen címet viselő alkotásukban.

Az elveszett paradicsom

1923-at írunk, hősünk Edward Charles Harden (Nicholas Boulton), aki gyámleánya, Lissie (Skye Bennett) társaságában a massachusettsi Hannoverből egy elszigetelt norvég halászfaluba, Graavikba tart, hogy megtalálják Edward eltűnt húgát, Bettyt. A faluba érvén hamar nyilvánvalóvá válik, hogy nem csak a hugica, hanem a teljes lakosság eltűnt. Semmi jele erőszaknak vagy küzdelemnek, egyszerűen mindenkit elnyelt a föld. Ahogy haladunk házról-házra, a fejlesztők úgy adagolnak számunkra egyre több információmorzsát, amik hőseink dialógusaival kiegészítve fognak választ adni arra, hogy voltaképpen mi is történt a helyiekkel, valamint Bettyvel.

Az eltűntek után kutakodó páros merőben eltérő személyiségek:

Edward tanultabb, érettebb, ám sokkal visszahúzódóbb – Graavikban történő kiruccanása előtt, még az államokat se hagyta el -, míg társa Lessie egy sokkal fiatalabb, szabadabb, és humorosabb, ami a világhoz való hozzáállásából látványosan kitűnik, így nem egyszer próbálja meg kimozdítani Edwardot a komfortzónájából – kezdve a folyamatos „Teddy mackó” becézgetéssel. Kettejük kapcsolata a történet előrehaladtával fokozatosan bontakozik ki, és a kezdetben szórakoztató párbeszédek szép lassan egyre sötétebbé és szívbemarkolóbbá válnak, ügyesen megágyazva a csavaros finálénak.

Játékmenetét tekintve a Draugen a belsőnézetes „sétaszimulátorok” kategóriáját erősíti, így a játékidő főleg iratok olvasásával, illetve tárgyak, és egyéb dedikált történeti elemek megtapogatásával telik. Emellett a kilométerhiányunkat fogjuk kielégíteni, valamint társunkkal, Lessievel fogunk beszélgetni, ami – az erős atmoszférát teremtő látvány mellett – egyértelműen a program legerősebb részét képzi. A szereplők közti interakció hol magától, hol nyomkeresés közben történik meg, ilyenkor többször is lehetőséget kapunk két, vagy akár három opcionális válaszadásra, ám ezek csak az adott beszélgetést változtatják meg, a történetre folyására, valamint a befejezésre semmilyen hatással nincsenek.

Fotó: Red Thread Games

A látvány bűvöletében

A Draugen vizuális szempontból káprázatos, hála az Unreal Engine 4-nek. Látszik, hogy a készítők körültekintően próbálták visszaadni egy 1920-as halászfalu látványvilágát, és a megvalósítás során néhol már a fotórealisztikusság határát is sikerült súrolni. Bár a történet folyamán nem hagyjuk el Graavikot, ám az ott töltött idő során a falu nemcsak a vidám, napsütötte oldalát mutatja meg, hanem olykor horrorba illő atmoszférát kapunk, így ha fizikailag nem is, de hangulatában kellően változatos marad a program.

A pazar összképbe csak az arcanimációk rondítanak bele. Lissie arcán rengeteg apróbb kis gesztus (grimasz, szemöldök ráncolás, stb.) érhető tetten, amik sokszor nincsenek szinkronban a lány üres tekintetével és szájmozgásával. Hatalmas szerencse, hogy a kiváló szinkron, és a norvég folklór ihlette fülbemászó zenék gyorsan feledtetik az ilyesfajta hibákat.

Galéria
Fotó: Red Thread Games

A bánat őrületében

A Draugen nem egy forradalmi játék, hanem egy szépen megírt interaktív történet, ami nem kívánja minden mozzanatát a szánkba rágni, viszont nem is hagy válaszok nélküli ürességet a befejezéssel. Ezt nagyszerűen egészítik a remek, és jól előadott párbeszédek, a pazar látvány pedig kellően magával ragadó ahhoz, hogy a mindössze három órás játékidő se hagyjon keserű szájízt, és bátran merjem ajánlani ezt a rejtély, amiben tényleg érdemes elveszni.

Láving Dániel

A Draugen május 29-én jelent meg PC-re, kizárólag digitális verzióban, ami a Steam, illetve a GoG áruházakban vásárolható meg húsz euróért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik