Tech

Életeket menthet a Google Térkép újítása

A Google 2017-ben vezette be a vészhelyzetekre figyelmeztető értesítéseket (SOS Alerts) a keresőben és a térképben, kifejezetten abból a célból, hogy a különféle természeti katasztrófák és krízisek idején könnyebben elérhetővé váljanak a felhasználók számára a fontos információk, elérhetőségek, telefonszámok.

A keresőcég június 6-án jelentette be, hogy az SOS figyelmeztetőket részletes vizualizációkkal bővíti ki a térképszolgáltatásában, amik jól láthatóan ábrázolják a hurrikánok, földrengések és áradások sújtotta területeket. Így ha valaki épp egy olyan területen él, ami egy hurrikán útvonalába esik, a Google Maps értesítőkártyát fog megjeleníteni a természeti jelenség várható irányáról és érkezésének jósolt idejéről, földrengéseknél pedig többek közt az epicentrumot, az intenzitást, és a kiterjedtséget mutatja.

Forrás: Google

A fejlesztés így segít időben figyelmeztetni a veszélyeztetett területeken élőket, vagy az éppen ott tartózkodó turistákat, akik előre felkészülhetnek a legrosszabbra. A földrengés és hurrikán előrejelző vizualizációk a következő hetekben válnak láthatóvá Androidon és iOS-en világszerte, de az áradások megjelenítését csak India területén engedélyezik.

(Kiemelt kép: Alexander Pohl/NurPhoto)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik