A Samsung idén februárban mutatta be a legújabb csúcstelefonjait, a Samsung Galaxy S10 családot, amiből az elmúlt hónapok során leteszteltük a kompaktabb S10e változatot, és az abszolút maximumot nyújtó S10+ modellt is. Mindkét készülékkel meg voltunk elégedve, és a hivatalos adatok alapján a magyar felhasználók is szívesen fizettek az amúgy olcsónak éppen nem nevezhető készülékekért.
Az okostelefonok ugyan már negyed éve elérhetők bárki számára, ugyanakkor a dél-koreai gyártó nyárra is tartogatott egy kis meglepetést, hiszen az említett készülékek hamarosan egy eddig nem látott, gyönyörű új színben is elérhetők lesznek. A Cardinal Red fantázianevű árnyalat élénk piros színt kölcsönöz a készüléknek, ami még a kanári sárga Galaxy S10e-n is bőven túltesz.
A SamMobile értesülései szerint első körben az Galaxy S10 és S10+ készülékek lesznek elérhetők az új színben, de a jövőben várható, hogy a kisebb és olcsóbb Galaxy S10e is megkapja a vaditó új külsőt. A piros modellek egyelőre csak Svájcban érhetők el, és csak 128 GB-os verzióban, de később megvásárolhatók lesznek más európai országokban is, ugyanakkor arról még nincs hivatalos információ, hogy Magyarországon is forgalomba kerülnek-e a Cardinal Redben pompázó okostelefonok.