Tech

Egyedül, mobiljukat nyomkodva reggeliznek a magyarok

Bár szinte mindenki szerint fontos, hogy együtt reggelizzen a család, illetve a közös reggeli jó alkalom a minőségi együtt töltött időre, a hétköznapokban a többség inkább egyedül reggelizik. Étkezés közben sokan az okostelefonjuk társaságát választják, de ott, ahol gyermek is van a családban, nagyobb az esély arra, hogy reggeli közben kütyüzés helyett egymásra és a reggelire figyelnek a családtagok.

A közös reggelizés jó alkalom a minőségi, együtt töltött időre: 10 felnőttből 9 egyetért ezzel a kijelentéssel, vagyis ebben a témában éppúgy nagy az egyetértés magyar fogyasztók körében, mint a reggeli kiemelt fontosságát illetően – derül ki abból a reprezentatív, országos kutatásból, ami a Kellogg’s megbízásából készült el.

A megkérdezettek több mint fele, mintegy 60 százaléka vallotta azt, hogy gyerekkorában fontos volt, hogy együtt reggelizzen a család. Ez azért lényeges, mert a kutatók megállapították, hogy inkább azok ösztönzik családtagjaikat a reggelizésre, akik maguk is a reggelizés fontosságát látták gyerekkorukban.

A magyar reggelizők fele végez valamilyen egyéb tevékenységet étkezés közben, amelyek közül az okostelefon vagy a tablet használata a legjellemzőbb,

de sokan vannak azok is, akik zenét hallgatnak, rádióznak vagy tévéznek.

Az, hogy a 18-29 évesek szeretnek a leginkább egyedül reggelizni, összefügghet azzal, hogy ez az a korosztály, ahol a mobilozás a leginkább jellemző tevékenység reggelizés közben: 10-ből 4 fiatal étkezik okostelefonnal, tablettel a kezében.

Forrás: Kelloggs

A kutatás megállapította, hogy ott, ahol a háztartásban kiskorú gyerek is él, ezek a reggelizést kísérő melléktevékenységek kevésbé gyakoriak, vagyis a gyerek jelenléte a családban növeli annak esélyét, hogy a reggeli közben egymásra és a reggelire figyelnek a családtagok.

Hétköznaponként a válaszadók fele szokott egyedül reggelizni. A magányos étkezést a legtöbben, főként a 18-29 éves korosztályba tartozó fiatal felnőttek azzal indokolják, hogy ők így szeretnek étkezni. Viszonylag sokan vannak azok is, akik vagy azért költik el egyedül a nap első étkezését, mert számukra nem fontos a reggeli, vagy mert egyszerűen nincs rá idejük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik