Tech

A privát posztjainkat is átvizsgálja a Facebook

Arról már korábban is írtunk, hogy a Facebook külsős cégeknek szervezi ki a posztok moderálását (ami egyáltalán nem álommunka), a Reuters most pedig arra derített fényt, hogyan címkézi fel egy másik külsős csapat a felhasználók által közzétett posztokat.

Az indiai Hyderabadban közel 260 megbízott feladata, hogy milliónyi Facebook-bejegyzést vizsgáljon át és kategorizáljon 2014-ig visszamenően annak céljából, hogy a cég fejleszthesse algoritmusait. Az erre dedikált csoport már több mint egy éve dolgozik, és eddig nem lehetett tudni róluk semmit.

A hír viszont kisebb felháborodást keltett a privátszféra védőinek körében, mivel a megbízottak a nyilvános, bárki által megnézhető mellett azokhoz a tartalmakhoz is hozzáférhetnek, amelyek láthatóságát privátra állították be a felhasználók.A poszt tárgya mellett (például macska, vicc, gyászjelentés) azt is vizsgálják, hogy milyen indíttatásból, alkalomból írta azt a közzétevő. Egy alkalmazott átlagosan napi 700 posztot néz át. Ezeket az információkat aztán arra használja fel a cég, hogy még pontosabban célozhasson hirdetéseket, új funkciókat fejlesszen, és növelje az oldal iránti elkötelezettséget.

Megerőszakolt csecsemőket nézni napi nyolc órában nem álommeló
A Facebook moderátorai alulfizetettek, stresszesek, és nem bírnak a borzalmakkal.

A Facebook világszerte 200 hasonló ilyen tartalomcímkéző projektet futtat. Ez egy meglehetősen elterjedt gyakorlatnak számít, több cég is foglalkoztat kijelölt csoportokat azon célból, hogy manuális adatgyűjtéssel segítsék a technológiájuk fejlesztését.

Ez nem feltétlen jelent vigaszt a felhasználóknak, mert a Hyderabadban dolgozók elmondása szerint a szövegalapú posztoktól a feltöltött videókig, fotókig, és sztorikig minden látnak Facebookon és Instagramon is, ez a felháborodás oka.

Bár erre mondhatnánk azt is, hogy amit nem szeretnénk, hogy más lásson, azt ne osszuk meg – még privátra állítva sem, mert mint korábban is kiderült, a Facebook nem tudja megvédeni az adatainkat.

Nagyon sötét ügyek tárulnak fel a Facebook botránya mögött
Sosem látott mértékben kerültek az adatok rossz kezekbe, amikkel aztán a felhasználók agyába másztak. A Facebook részvényei zuhanórepülésbe kezdtek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik