Tech

Ezek most a legjobb futóappok a telefonodra

Korábban a témában:

2019-ben is lehet okostelefonos alkalmazás nélkül futni, de minek? A legalapvetőbb appok is képesek olyan adatok nyomon követésére, amik segíthetnek a teljesítménynövelésben, az egészségfigyelésben, vagy abban, hogy menőzhessünk a Facebook-ismerősök előtt, hogy mennyit és milyen gyorsan futottunk.

Összeválogattuk a legjobb alkalmazásokat azoknak, akik szeretnék nyomon követni, hogy hogyan fejlődik a kondijuk, vagy egyszerűen extrovertáltak, és megosztanák a barátokkal, milyen volt a reggeli futásuk.

Mi is futunk!

A súlyos, krónikus betegséggel, pszichoszomatikus zavarral küzdő gyerekek gyógyulásában segítő Mosoly Alapítvány speciális váltójával idén tizenkettedszer vesz részt az NN Ultrabalaton futóversenyen. A 2019. május tizenegyedikén reggel startoló monstre próbatétel egyúttal az alapítvány legnagyobb adománygyűjtő programjainak egyike. A Mosoly Váltóban a Balatont több szakaszban, az adott etap támogatójával párban egy-egy mosolyos gyerek futja körbe; olyanok, akiken korábban már segített az alapítvány, így a váltón gyógyultan futhatnak a többi, jelenleg is terápián résztvevő társukért. A Centrál Média (vagyis mi) a Mosoly Alapítvány támogatója: Mosoly Centrálmédia nevű váltócsapatunkban a bő kétszáz kilométert mások mellett az NLCafé, a 24.hu és a vezess.hu újságírói teljesítik. A korábbi évek mosolyos, centrálos ultrabalatonjairól itt találni izomlázas beszámolókat.

Runkeeper

A Runkeeper alkalmazás egy alap applikáció, ami a legszükségesebbeket méri: a távolságot, a tempót, a szintkülönbséget, az elégetett kalóriát és a futás ütemét. Külön statisztikát készít arról, hogy melyik kilométert milyen gyorsan futottuk, és még képeket is rendelhetünk mindegyik alkalomhoz. Megadhatjuk, hogy milyen volt futás közben az időjárás, és azt is, hogy milyen cipővel futottuk a kilométereket. Az alkalmazáson belül barátokat is gyűjthetünk, a közös futásokat pedig együtt is elkönyvelhetjük.

A fentebb említetteken kívül a Runkeeper egyéb statisztikákat is készít: többek között a leggyorsabb futásokról, valamint begyűjthetők különböző trófeák a nagy mérföldkövek átlépésekor. Ilyen trófea például a leghosszabb út, a legmagasabb szintkülönbség, az öt vagy éppen a 10 kilométeres táv.

Fotó: Flickr / Jason Howie

A Runkeeper Go pedig futóedzést is ajánl attól függően, hogy milyen célokat tűztünk ki magunk elé, de ez már fizetős tartalom, viszont adott hét napnyi próbaidő, hogy tesztelhessük a funkciókat. Ezt nem biztos, hogy érdemes megvenni, hiszen sok applikációba ezt már ingyen beépítik. Ugyanakkor a Runkeeper is rendelkezik egy alap tréningmóddal, azt bőven elég lehet azoknak, akik nem profi szinten futnak.

MapMyRun

Egy idő után nagyon unalmas lehet mindig ugyanazt az útvonalat lefutni, vagy nekiindulni a nagyvilágban bárhol úgy futni, hogy előtte össze kell imádkozni az útvonalat Google térképen. A MapMyRun az Under Armour applikációja, és nagyjából hetvenmillió futóútvonalat ajánl az alapján, hogy a használói hol szokták maguk alá gyűrni a kilométereket. Az alkalmazás ezen kívül méri a távolságot, a tempót, a szintkülönbséget, az elégetett kalóriát és a futás ütemét, de az igazán különlegessége, hogy újabb és újabb rejtett, futható utakat fedezhetünk fel vele. Életunt futóknak és nyaralóknak kihagyhatatlan.

Footpath Route Planner

Ha valaki a saját útvonaltervezés híve, az imádni fogja ezt az alkalmazást: a telefonon előre meg lehet adni, merre szeretnénk futni, kiszámítani, hogy hány kilométer lesz, és azt is, hogy milyen nehéz terepre tévedtünk. Az útvonalat nem nekünk kell megrajzolni, hanem ahogy húzzuk végig a kezünket a képernyőn, a program alapjáraton az ott található utakra vagy járdákra teszi a jelzést, így nem kell attól félni, hogy valamit elrontunk, és át kell futni egy plázán vagy egy átépítési telken.

Fotó: iStock

Az alkalmazásnak a RunKeeperhez hasonlóan van fizetős része, az appon belüli vásárlások pedig olyan extrákat nyújtanak, mint az exportálható útvonal, a korlátlan számú útvonalmentés, vagy az eszközök közötti szinkronizálás. Az egyetlen nagy probléma, hogy az Footpath Route Planner csak iOS-re elérhető.

Strava

A Strava nagyjából mindent tud, amit kell: méri az alap infókat a futással kapcsolatban, nem is ez a különleges benne. Inkább az, hogy rengeteg aktivitásmérővel összepárosítható, ami azért elég ritka. Az okosórák vagy sportkarkötők legtöbbször csak a saját alkalmazásukat támogatják, illetve ezzel tudnak szinkronizálni mindent, de a Strava több márkát össze tud gyűjteni. Az Apple Watch és az Android Wear néhány eszközével is tud szinkronizálni. Ez nagy segítség annak, akinek esetleg kétfajta aktivitáskövetője van, vagy nem akarja, hogy ha újat vesz, elvesszen az addigi információk jó része.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.