Tech mobilteszt

A Xiaomi új telefonja brutálisan erős, és százezerrel olcsóbb, mint a Huawei és a Samsung csúcsmobiljai

A Black Shark 2 az a készülék, ami minden játékos álma: 12 GB RAM, 256 GB tárhely, Snapdragon 855 processzor, AMOLED kijelző és a gyárilag jár hozzá egy kiváló gamer füles. Az árazásánál persze vastagon fogott a ceruza, viszont a 236 000 forintos árcédula még mindig olcsóbb, mint a Huawei és a Samsung csúcskészülékei esetében.

A készülék nagy és fekete dobozban érkezett: a csomagolás már-már fenyegető, de tény, kellett a hely, hogy szépen elrendezzék a telefont és a kiegészítőket. Látszik, hogy a gyártó figyelt a részletekre, mindennek okosan van kialakítva a helye, illetve kis, ezüstös piktogramok jelölik, mit hol kell keresnünk.

Már az előző modell, a Black Shark Helo is ütős kinézetet kapott, ezt most egy újabb színnel toldották meg. Az ezüstszínű, fém hátlap vonzza a tekintet, leginkább mások figyelmét, viszont a Black Shark 2 azon készülékek ritka sorát bővíti, aminek jobban áll a fekete. Már csak azért is, mert az éleken körbefutó zöldes csík – ez a cápa „hivatalos” színe – kicsit zavarossá teszi az ezüstösen fémes variáns által sugallt nyersebb összképet. A külcsín szempontjából fontos továbbá, hogy az RGB LED-ek megmaradtak az előző modellről, így ízlés szerint állíthatunk be mindenféle effektet a logóra és az oldalcsíkokra is.

A kidolgozás és az anyaghasználat kiváló,

és ezt akkor is érdemes külön kiemelni, ha ez már sokszor pufogtatott közhelynek számít a Xiaomi telefonok kapcsán. A gyártó kapcsán ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a Black Shark termékvonal viszonylag jól elkülönül az anyacég palettájától, például külön oldalon találjuk meg a készülékeket.

A külsőnél maradva: egy specialitást rögtön felfedezhetünk a mobil oldalán, egyrészt ott a Black Shark és a Black Shark Helo modellekről ismerős Shark gomb, amivel „gamer” módba léphetünk. Másrészt a ma már igencsak elterjedt Type-C porton keresztül tölthetjük a készüléket, ami azzal is jár, hogy nincs jack csatlakozó, vagyis a fülhallgató is ezt a bemenetet használja. Ami meglepő, az a gyári füles kidolgozása és kulturált tálalása, nem nagyon láttunk még ilyen minőséget kiegészítők kapcsán. A szilikon tok is jobbak közül való, viszont kissé lesötétíti az egyébként kellemes fémes felületet.

Galéria
Fotó: RendeljKínait

Tesztüzem

Nyilván a legtöbben arra kíváncsiak, hogy milyen játszani a Black Shark 2 telefonon. Természetesen erről is lesz szó, de előbb érdemes azzal foglalkozni, hogy pontosan milyen hardver került a készülékbe.

Röviden: elég durva.

Részletesebben: a jelenleg legerősebb mobilprocesszor – Snapdragon 855, Adreno 640 grafikus chippel –, 12 GB RAM és 256 GB tárhely – nyilván ilyen adatok mellett lassúságról nem beszélhetünk. Ez Antutu pontban 370 000 fölötti értéket jelent, a GFX Bench egyes tesztjei meg egyszerűen kiakadnak a 60 FPS limit miatt, tehát nincs olyasmi, amit ez a készülék ne pörgetne maximumon.

A kijelző 6,39 hüvelykes AMOLED, 1080×2340 pixel felbontással. A színek gyönyörűek, a betekintési szögek megdöbbentőek. Gyanús, hogy a Mi 9-ben használt panel valamilyen variánsával van dolgunk, az is nagyon szép volt, de az itteni megoldás arra is rátesz egy lapáttal – főleg játék közben.

Mivel a fókusz a játékokon van, mi is erre fogunk koncentrálni, de néhány idekapcsolódó dolgot meg kell, hogy említsünk. A mobilon az Android 9-re húzott Joy UI fut, tehát nem MIUI kezelőfelületet kapunk. A ROM kínai, vagyis a nyelv vagy angol, vagy valamelyik Kínában is beszélt dialektus, így helyenként belefutottunk mandarin jelekbe is. A GAPPS – vagyis a Google-höz tartozó alap alkalmazások – gyárilag nincsenek rajta a telefonon, de egy egyszerű APK feltelepítésével ez megoldódik.

Ahogy már említettük, a telefon mindennel megbirkózik. Az alábbi játékokat próbáltuk ki, és még a híres Iron Blade Tower Challenge-en sem esett a képfrissítés szám 30 képkcoka per másodperc alá:

  • Iron Blade 
  • Badland Brawl
  • Asphalt 8
  • Looney Toons: World of Mayhem
  • ManorVampire
  • Star Wars: Galaxy of Heroes
  • Raid: Shadow Legends
  • Bounty Rush
  • Revolve 8
  • PPKP
  • AxE
  • Rebel Inc.
  • Evolution 

A szakavatott szemnek feltűnhet, hogy néhány nagy név – például a Rise of Civilization, Assasins Creed, Asphalt 9: Legends, Shadowguns Legend, Shark.io – kimaradt. Próbáltuk a szokásos trükköket, törölni a Play áruház adatait, kipucolni a cache-t, újraindítani a telefont, de sehogy nem tudtuk feltelepíteni a fenti játékokat a hagyományos módon, ami egy gamer mobil esetében komoly probléma. Egy másik telefonról lementett APK fájlokkal ezek is felrakhatóak, de azért így is elég furcsa dolog ez.

Ami viszont kellemes meglepetés, hogy ha a Black Shark 2-t Shark mode-ba kapcsoljuk és előhívjuk a játékos menüt, akkor egyrészt rögzíthetjük a képernyőn történteket, másrészt kirakhatunk egy hardver monitor menüt, ahol látszik az fps szám, a processzor aktuális frekvenciája és az aksi hőmérséklet. Azt nem állítjuk, hogy jéghideg maradt a készülék, de jól teszi a dolgát a Liquid Cooling 3.0 technológia.

A játékosok legnagyobb örömére a sztereó hangzás is kellemes, bár egy picit torzít maximum fokozaton, de még így is az egyik legjobb, amit telefonoknál hallottunk. A WiFi brutálisan gyors, 350 Mbps feletti értékekkel, ami jó hír az online játékok szerelmeseinek.

A játékon túl

Nem gaming, de sokaknak hasznos lehet, hogy a GPS is tökéletesen működik, simán lenyomtunk vele egy 33 km-es túrát, meg az oda-vissza úthoz szükséges 4 órányi autóutat. Az ujjlenyomatolvasó pedig a kijelzőbe lett integrálva, így az autós tartóból sem kellett soha kivenni, ha fel akartuk oldani.

Bár manapság minden telefont kamerákkal akarnak eladni, a Black Shark 2 ezen a téren nem hozza a csúcstelefonok szintjét. Az előlapi egység 20 megapixeles, míg hátul 12+13 megapixeles szenzorokat találunk. Ami feltűnt, hogy a telefon indokolatlanul túltelíti a színeket, az ég pedig rendszeresen összemosódik. A fotók minőségétől nem ájultunk el, de a mobil mentségére legyen mondva, végig esős volt az idő, jobb fényviszonyok között valószínűleg sokkal jobban teljesítettek volna a kamerák.

Videókat 4K 30 fps-ben is rögzíthetünk, viszont a képstabilizálás csak 1080p felbontásnál működik. Erre se mondanánk, hogy rossz, csak a hasonló árazású konkurens mobilok ellen nincs esélye, ami leginkább abban jelenik meg, hogy billegnek a videók és akadnak mikro-újrafókuszálások. A színvisszaadás szintén lehetne sokkal jobb és a hang is elég zörgős, fura vödörszerű érzetet kelt az összhatás, a szélzaj helyenként igen markáns, az autók hangja pedig furcsán elmosódik.

Összegzés

A Black Shark 2 egy tökéletes telefon lehetett volna global ROM-mal, és ha nem most jött volna ki a Xiaomi Mi 9. A fő gondunk, hogy a Play áruházból nem tudtunk minden játékot letölteni, ami egy gaming mobilnál komoly hátrány. Természetesen kis utánajárással ez kiküszöbölhető – és ha lesz global ROM, akkor ez jó eséllyel megoldódik –, de 236 000 Ft-ért sokan biztos, hogy nem szeretnének ezzel vacakolni.

A teljesítmény viszont meggyőző, a hardver brutális, ahogyan az AMOLED kijelzőre sem lehet panaszunk, és a kiegészítő szoftverek – képrögzítés, teljesítmény kijelzés, Shark mode stb. – is hasznosak, ráadásul a Black Shark 2 legalább 100 000 forinttal olcsóbb, mint a Samsung Galaxy S10+ vagy a Huawei P30 Pro – cserébe nem is várhatunk olyan fotós képességeket, mint az említett készülékeknél. Vásárlás esetén pedig azt érdemes még tudni, hogy a hazai árak megegyeznek a kínai webshopok ajánlataival, így a mobilt érdemes Magyarországról venni, főleg a garancia, a gyors szállítás és a magyar nyelvű támogatás miatt.

Rendelj kínait!

Ha érdekelnek a kínai termékek, és első kézből szeretnél értesülni az új tesztekről, ajánljuk a RendeljKínait oldalát!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik